Kalász Márton költőt, a Magyar Írószövetség elnökét eleve szkeptikussá teszi a tény, hogy a ma délutáni írói kerekasztal feltételeiről, arról például, hogy minden írószervezetet csak két személy képviselhet, a meghívottaknak a szombati Népszabadságból kellett értesülniük. Úgy gondolja, hogy az írók nem annyira ama hebehurgyán meghirdetett anyanyelvi pályázati ügy ellen tiltakoznak. Azért háborognak, amire a pályázat feltételei újra rávilágítottak: az írók anyagi helyzete lehetetlen, és a fontos irodalmi műhelyek, könyvkiadók, folyóiratok rendre a megszűnés határán állnak. Ebből következően az írók nem, vagy alig kapnak honoráriumot. A különféle pénzforrások évről évre olyan gyérek, hogy azokból normális tevékenységet végezni lehetetlen. S ha a hivatkozás újra meg újra az, hogy több pénz nincs, akkor ne csodálkozzon senki, legkevésbé a kormány, hogy az egyszeri pályázat ügye így nem talált rokonszenvre.
„Ha megnézzük az országos költségvetést: hol szerepel benne az irodalom?” – tette fel a kérdést Kalász Márton. Miért nem szabályozza valamilyen rendelkezés, törvény, mint például a film és a színház világában, hogy mi az irodalom, s az állam viszonya? Az írók, az irodalom rangját az Európai Unióba való belépés előtt nem egy bombasztikus, politikai színezetű pályázattal, hanem a rend, a normális helyzet megteremtésével kell fenntartani – vélte.
Mezey Katalin író, a Magyar Írószakszervezet főtitkára sem tartja jó előjelnek, hogy a kultuszminiszter a Népszabadságon keresztül üzente meg, hányan vehetnek részt az írói kerekasztalon. Az írótársadalom égető gondjaira már Oravecz Imre költő is felhívta a figyelmet a 2003-as ünnepi könyvhét „ünneprontó” nyitóbeszédében, amelyben kimondta: eljutottunk odáig, hogy a magyar írók nem tudnak könyvet vásárolni. A szakszervezet képviselőjeként konkrét gondokra szeretné felhívni a miniszter figyelmét ma délután. Az új áfatörvény a könyvkiadókat tragikus helyzetbe sodorhatja, hiszen nem igényelhetik vissza például a nyomdaköltséget és a műfordítási költséget terhelő tetemes forgalmi adót. A könyvkiadókat és az írókat támogató kuratóriumok vagy kisebb összeget kapnak a költségvetésből annál, amit az utóbbi években megszoktak, vagy ugyanannyit. Ez a forint folyamatos leértékelésével és az egyéb, inflációgerjesztő kormányintézkedésekkel együtt betetőzi az írótársadalom tragédiáját. „Lépten-nyomon azt halljuk: majd az EU megold mindent. Tegyük fel, jóhiszeműen, hogy így lesz. Úgy járunk akkor is, mint a hajléktalanok, akik megfagynak az idei kemény télben. Rajtuk már nem segít a legnagyobb nyári kánikula sem.” A szakszervezet először is azt kéri a kormányzattól, hogy az irodalom, ahogy a világon mindenütt szokás, kapjon folyamatos, közvetlen költségvetési támogatást. Azok a könyvkiadók, folyóiratok, írószervezetek, amelyek évek óta folyamatosan hajlandók támogatni a mai magyar irodalom és a kortárs világirodalom kiadását, részesüljenek csupán annyi segítségben, mint évente egyetlen magyar színház. Legalább ennyire fontos, hogy a könyvtárak, ahogy Európában mindenhol, közvetlen, más célra nem fordítható szubvenciót kapjanak arra, hogy opusonként legalább ötszáz kötetet megvásárolhassanak a mai magyar irodalom legfrissebb terméséből, közvetlenül a szakma által elismert kiadóktól. A harmadik fontos kérés, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően kapjanak támogatást az új kötettel jelentkező írók az író-olvasó találkozók fedezésének költségeire. Nemkülönben az intézmények, amelyek hajlandók meghívni az írókat. Ezeket az intézkedéseket az Európai Unióban minden kis nemzet megteszi, ugyanis a kis nyelvterületek máshol is olyan kis létszámú olvasógárdával rendelkeznek, amely képtelen az irodalom eltartására – mondta Mezei Katalin.
Gyurkovics Tibor költő, a Magyar Írók Egyesületének elnöke nem akarja ab ovo eredménytelennek deklarálni a mai megbeszélést, de úgy érzi, megfelelő, közvetlen minisztériumi támogatás nélkül hiába jönnek létre hangzatosabbnál hangzatosabb titulusú írószövetségek. Őszintébb lenne „rongyosgárdistának” keresztelni minden írót. Úgyszintén felháborítónak tartja, hogy az irodalom nem szerepel külön fejezetben a jelenlegi kormány költségvetésében. Az irodalmat a kulturális kormányzatok a világ minden táján közvetlenül a költségvetésből támogatják. Ki kell már végre egyszer mondani, hogy a kuratóriumok nemhogy demokratikusabbá tennék az irodalom, az írók, a könyvkiadás és a könyvtárak támogatását, hanem kiszolgáltatják – sajnos jobbára éppen a legkiválóbb írókat – irigy pályatársak, klikkek kényének-kedvének. A demokratikusan megválasztott kormány kultuszminiszterének vállalnia kellene néha a bölcs bíró szerepét többek között azért is, hogy megakadályozza, hogy mindig a leginkább agresszív klikkek érvényesítsék saját érdekeiket, magyarán: felügyeljen az írók és az irodalmi irányzatok esélyegyenlőségére. Enyhén szólva abszurd, hogy a több mint hatvankötetes, nyolcvankét esztendős Bárány Tamás mind a mai napig azért nem kapja meg a régen megérdemelt Kossuth-díjat, mert a választmánybeli írótársak kiszavazzák. A jelenlegi kormányzathoz közel álló kuratóriumok, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió irodalmi osztálya, a magyar irodalmi művek fordítását felügyelő-irányító szakmai kuratóriumok néhány figyelemelterelő kivételtől eltekintve többnyire a liberális körökhöz, a kisebbik kormányzó párthoz, a Szabad Demokraták Szövetségéhez közel álló írókat hajlandók csupán támogatni.
Hernádi Gyula író, a Független Magyar Írók Szövetségének elnöke úgy érzi, hogy a szócséplésnek sok értelme nincs, egészen konkrét és sokkoló kéréseket és kérdéseket érdemes tolmácsolni a miniszternek. Magyar Bálint, a dicstelen Horn-kormány SZDSZ-es kultuszminisztere szinte már kinevezésének első pillanatában megszüntette, illetve diszkriminatív módon módosította a Kossuth-díjasok havi nyolcvanezer forintos javadalmazását. Akik 1986-ig kapták a tejre és kenyérre éppenhogy elegendő nyugdíjassegélyt, kapják azóta is. Ám azóta a Kossuth-díjra nem jár ab ovo a támogatás. Ehelyett a „régiek” a kedvezményezettek körébe évente beszavazhatnak egy új embert, függetlenül díjaktól, valódi teljesítménytől, amúgy baráti alapon. Személyes kapcsolatok függvényévé vált a támogatás, s mivel a Kossuth-díjasok többsége értelemszerűen ma is szocialista-liberális kötődésű, például Nagy Gáspár költő csak azért nem lehet kedvezményezett, mert 1984 óta rendületlenül követeli a kommunista gyilkosok néven nevezését. Ezt az állapotot a miniszternek meg kell szüntetnie. Hernádi üdvösnek tartaná továbbá, hogy a filmesekhez hasonlóan az írók közül is kapjanak a hatvanöt éven felüli Kossuth-díjasok is havi 500 ezer forintos támogatást. E kedvezményezettek alkossák meg a görög demokrácia mintájára az irodalmi „gerúziát”, a vének tanácsát, akiket válságos pillanatokban össze kellene hívni. A harmadik fontos dolog: ne csak filmtörvény, hanem irodalmi törvény is legyen, amely határozza meg, hogy az irodalmat fenntartó intézmények, könyvkiadók, folyóiratok, szervezetek évente, az általuk kiadott könyvek arányában kapjanak közvetlen, költségvetési támogatást.
L. Simon László, a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) elnöke támogatja a társszervezetek elképzelését az irodalom intézményrendszerének a filmtörvényhez hasonló szabályozásáról. Szerinte elengedhetetlen, hogy megteremtődjék a szervezetek stabil helyzete. Ehhez szükségesnek véli, hogy a minisztérium időben kiírja az irodalmi pályázatokat, és a jelenlegi gyakorlattal szemben az éves támogatásokat szintén megfelelő időpontban utalják át, ne pedig az év végén, hiszen ez azt az irreális helyzetet eredményezi, hogy a keretösszeget két hónap alatt kell elkölteni. L. Simon László azt is fontosnak tartja, hogy a FISZ, mint az egyetlen harmincöt év alatti fiatalokat tömörítő szervezet, hangsúlyosabb támogatásban részesüljön, és ezáltal valóban versenyképes tevékenységet folytathasson. A FISZ vezetője a mai kerekasztal-beszélgetésen azt is felveti, hogy a Digitális Akadémia pénzügyi támogatását a költségvetés terhére oldják meg, ne pedig a Nemzeti Kulturális Akadémia (NKA) finanszírozza. Így több pénz maradna az NKA-nál folyóiratok és irodalmi programok, szervezetek finanszírozására. L. Simon azt is szeretné elérni, hogy megemeljék a díjak és ösztöndíjak összegét, mert – mint mondja – igen abszurd, hogy például a József Attila-díj esetében kétszázezer forintnyi összeggel ismernek el egy teljes életművet.
Menyhért Anna, a József Attila Kör (JAK) elnöke szintén elsődleges szempontnak tartja az írószervezetek anyagi helyzetének stabilizálását, avégett, hogy azok valóban szakmai érdekvédelmi szervezetekként működhessenek, lépéslehetőségekhez juthassanak, ne pedig a napi önfenntartás szintjén vegetáljanak. Ugyancsak elengedhetetlennek tartja az írói díjak és ösztöndíjak összegének méltó szintre emelését. Menyhért Anna az irodalmi kerekasztal-beszélgetés kapcsán azt is elmondta: örvendetesnek találta, hogy Hiller István kulturális miniszternél meghallgatásra lelt a JAK, a Szépírók Társasága, valamint a Magyar Írószövetség közleménye, amelyet az Élet és Irodalom tett közzé december első hetében, s amelyben a három szervezet a szaktárca és a szakmai szervek párbeszédét sürgeti. A JAK elnöke szerint ez az első alkalom a rendszerváltás óta arra, hogy tisztázódjék, mi az írószervezetek szerepe. Úgy véli, olyan közös álláspontra van szükség, amelyet az irodalmi élet, a minisztérium és a közvélemény egyaránt elfogad. Így konszenzus alakulhat ki azt illetően is, melyik szervezet mekkora súllyal képviseltesse magát a kuratóriumokban. Menyhért Anna szeretné, ha a ma meginduló folyamat oda- vezethetne, hogy az írószervezetek végre tárgyaljanak egymással, és ezt koordinálja majd a szaktárca. Ennek köszönhetően véget érhet az az időszak, amikor „kicsinyes, anyagias küzdelmekben megy el az írói érdekvédelmi szervezetek energiája”.
origo.hu
16 méter magas kútba esett egy három éves gyerek Hatvanban
