Hogyan került az Egyesült Államokba, és miként tudott ott egzisztenciát teremteni?
– Egerben kezdtem el a gimnáziumot, a fővárosban érettségiztem. Nem vettek fel a főiskolára, pedig mindenképpen a színházi vagy a filmes szakmában szerettem volna dolgozni. A kilencvenes évek elején hirtelen lehetőséget kaptam, hogy kiutazzam Amerikába. Egy ismerősöm ismerőse megkért arra, hogy vigyázzak Los Angeles-i házára, amíg ő a világban bolyong. Aztán ott ragadtam, mintegy hat hónapig fedél volt a fejem fölött, a megélhetésem is biztosítva volt, csak rajtam múlt, hogy egzisztenciát teremtsek, amit persze fél év alatt csak elkezdeni lehetett. Első lépésként meg kellett tanulnom angolul, ami szinte teljesen autodidakta módon sikerült, majd beiratkoztam egy színésziskolába, és a világot jelentő deszkákon kerültem egyre közelebb a produceri munkához.
– Ha jól értem, a színházra gondol. Vagy csak nyelvbotlásról volna szó?
– Jól értette. Több Los Angeles-i színházzal kötöttem szerződést, ott nincsenek állandó társulatok. Legutóbb New Yorkban dolgoztam, egy off-Broadway színházi fesztiválon játszottam a főszerepet Mary Girard Őrültségek című darabjában, amiért megkaptuk a 2002–2003-as évad legjobb színészi gárdájának díját. Még korábban váratlanul fölkért valaki arra, hogy legyek a színdarabja producere. Akkor még nem tudtam, mit jelent ez, Magyarországon is kevésbé ismert még a színházi producer fogalma. Színházzal kezdődött, filmmel folytatódott, majd irodát alapítottam. Egyre jobban megszerettem e munkát: az embrióból, vagyis a darabból, illetve a filmből embert kell nevelni, hogy életképessé váljék a színpadon, illetve a vásznon. Azt szoktam mondani: a produceri munka kifejezetten „maternális” tevékenység, nem is értem, miért van ma még viszonylag kevés női producer? E munka rendkívül sokoldalú, van művészi szférája, de legalább annyi üzleti érzék és szervezőkészség is kell hozzá. Nálam ráadásul békésen összefér a színészi munkával.
– Van olyan munkája, amire kiváltképpen büszke?
– Több is. Például elkészítettem a Köztes állapot című rövidfilmet, amelyet egy magyar lány, Behumi Katalin írt, rendezett és Cannes-ba is eljutott, továbbá több díjat is nyert. Az Ékkövek (Gems) című filmünket jelölték az 1999-es Los Angeles-i kábeltévés produkciók díjára. Részt vettem az Én, a kém (I Spy) című film szinkronjában, amit két éve forgattak Magyarországon Eddie Murphy főszereplésével. Örültem ennek, ez a produkció remélhetőleg pénzt hozott a magyar filmgyártásnak.
– Miután megismerte a filmes és a színházi szakmát Amerikában, egyszer csak megtalálta önt ott a mi 1956-os forradalmunk.
– 1956 valódi arcát az amerikai emigrációs magyarság ismertette meg velem. Az otthoni iskolákban én csak azt hallottam: ellenforradalom volt. Az én nyolcvanas évek végén nevelkedett korosztályomat ez a téma már annyira sem érdekelte, mint a valamivel idősebbeket, iskolatársaimat langyos internacionalizmus, a magyarságtudat teljes hiánya vette körül, engem is. Ám kikerültem Amerikába, ahol az emigrációban ma is erős a magyar azonosságtudat és a hazaszeretet. Így kezdtem el 1956-tal foglalkozni, aztán beszereztem mindenféle olvasmányt, amely e témakörben született, s ami Magyarországon a nyolcvanas években nem volt elérhető, pedig Amerikában fantasztikusan gazdag a forradalmunk irodalma. Az embernek az az érzése, mintha minden harmadik emigrációs magyar írt volna legalább egy könyvet, ami nyilván tévképzet, hiszen csak Amerikában másfél millió ember vallja magát magyarnak, s vagyunk sokan Kanadában is. Az ottaniak lelkesedése és hazafisága magával ragadó, és idehaza sajnos alig tapasztalható.
– És hogyan él 1956 a nem magyarok tudatában?
– Alig. Éppen arra igyekeztem találni filmes közegben is életkoncepciót, hogyan lehetne a forradalom közelgő 50. évfordulójáig újra az érdeklődés középpontjába emelni ’56-ot, ami jelentősen javítaná a magyarság nemzetközi megítélését.
– Mi az, ami erről az elképzelt filmről elmondható?
– A részletes szinopszis elkészült. Száznégy perces dokumentumfilm lesz. Kisebb részét itthon, a zömét Amerikában forgatjuk. Nyáron kezdjük a munkát. Szeretnénk, ha az itthoni és az amerikai filmszínházak is vetítenék, de a televíziók is, kétrészes sorozatként. A film történelmi bevezetéssel kezdődik, ezt az 1956-os reményteljes október és a drámaian tragikus november históriája követi. A legérdekesebb rész talán a harmadik „felvonás” lesz: forradalmunk nemzetközi hatásának és mindmáig tartó utóéletének feldolgozása. Az első részben hazai és amerikai történészek segítségével összeállított narrátorszöveggel kísérten dolgoznánk föl archív anyagokat. Hogy mennyire nem a megszokott módon és mennyire nagy ívűen, arról csak annyit: a kiegyezéssel kezdjük az előtörténetet. A forradalom eseményeit korabeli felvételek és szemtanúk vallomásai idézik meg. A hangsúlyos és újszerű rész a magyar forradalom nemzetközi hatását és utóéletét dolgozza föl, művészek, politikusok vallomásai segítségével. Az egykori magyar forradalmárok közül igyekszem olyanokat megszólaltatni, akik eddig kevesebbet beszéltek. Emellett megszólalnak bolgár, görög és koreai diákok, akik Budapesten tanultak és harcoltak a magyarok oldalán. Ami kiváltképp érdekes, volt orosz katonákat is találtam, akik szintén mellénk álltak.
– Ahogy látom, igyekszik minden szempontból újszerűen megközelíteni a tárgykört. Nem tart attól, hogy jó néhányan megsértődnek az egyébként is okkal-joggal megsebzett, ma is mellőzött forradalmárok közül?
– Rengetegen megérdemelnék, hogy megszólaljanak, de valahol határt kell szabnunk egy száznégy perces filmben. Nagyon nehéz a választás, megtalálni az érdemesek közül azokat, akiket még nem vagy alig hallottunk, s akik ráadásul úgy tudják előadni mondandójukat, hogy az a történelmünket egyáltalán nem ismerő átlagközönségnek is érdekes legyen. A forradalmat a maga teljességében és az igazságnak megfelelően szeretném megmutatni a világnak. Legtisztább forradalmunkkal, remélem, tükröt tarthatunk a megismerésben nem túl buzgó nyugati világ és a mai magyar fiatalság elé is.
– Önnek személyesen mit jelent 1956?
– Remélem, hogy e film megírása és megszervezése közben váltam Amerikában igazi magyar hazafivá. Képtelenségnek tűnik, de elképzelhető, hogy ha itthon maradok, nem lennék olyan buzgó honleány, mint most. Az emberben a hiány és a távolság sok mindent kikristályosít. Hálás vagyok sorsomnak és amerikai honfitársaimnak, hogy ott, a tengeren túl megtanulhattam, mit jelent magyarnak lenni.
– A kitűnő végszó dacára szabad támogatókról érdeklődnöm?
– A film költségvetése mintegy félmillió dollár, támogatóink nagy része külföldön élő magyar, de számítok a hazai kulturális egyesületek segítségére is. Úgy gondolom, méltó és hazafias cselekedet lenne. Egy dolgot előre kikötök: ha olyan intézmény, vagy magánszemély akarná támogatni a filmet, aki vagy ami befolyásolni akarná annak gondolatiságát, netántán abba az irányba próbálna terelni bennünket, hogy ’56-ot ne a valóságnak megfelelően, jelesül a magyar nép forradalmaként és szabadságharcaként ábrázoljuk, akkor a segítséget köszönettel elutasítjuk.
origo.hu
Gál Kinga: Az EP Patrióták frakciója szavazatával nem támogatja az új, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot
