Nem könnyű eldönteni, mi vonzza mostanság szenvedélyesen Novák Ferencet a vásári kavalkádhoz. Miért él-hal az örökifjú rendező a színes, szagos, zakatoló forgatagokért, amelyekben kénytelen-kelletlen az is összenő, sőt egymásba passzírozódik, ami nem tartozik össze. Legújabb munkájában is rutinosan és szórakoztatóan egyensúlyoz az igényesen mulattató és az umcacca között, fejtörést okozva: könnyed vurstlilátványosságban, közönségre kacsintgató trendi darabban vagy játékosan komoly esztétikai kísérletben van-e részünk.
Mert Novák mindkettőt tudja, méghozzá anyanyelvi szinten. Mozgásőrületet kíván színre vinni: néptáncosokat, breakvilágbajnokokat, csinos tornászlányokat és gumiasztalon pattogó fiatalembereket csődítve-rekesztve egy térbe, hogy megmutassa a mozgáskultúrák egyenrangúságát, egyformán izgalmas szépségét. Arra kíváncsi, miféle közös tartalom rejlik mindenfajta mozgásvilág mögött, legyen az régi méhkeréki tapsos tánc, ezüsttrikóban előadott szaltó mortále vagy vicces sísapkájú fiatalok fejen pörgése a flaszteron. Novák ismét ideologizálni akar, buzgón megalkotni bő egy órában a mozgásdemokrácia birodalmát, amelyben a máskülönben köszönő viszonyban sem lévő kultúrák beszélgetni próbálnak egymással.
De nem a szemléltetés vagy a mesterkélt összepasszítás a fárasztó a Mozgásőrületek című előadásban. Fitneszes lányok hajladozhatnak megbűvölőn keserves dallamokra. Breakes fiatalok kóricálhatnak néptáncok szélén. Néptáncosok drukkolhatnak egy-egy jól sikerült szaltónak. Még az sem baj, hogy minden igyekezet ellenére ezek a párbeszédkísérletek pusztán udvarias és szemérmes formalitások maradtak, amolyan véletlen találkozások a gumiasztalon. A vegyes vágottak korát éljük: a művészetek globalizálódásában néha a legelképesztőbb határsértéseknek is nagy a keletjük. Kifizetődő a katyvasz esztétikája; s néha születnek zseniális ötletek, de időnként sikerül furcsa párlatokat is előállítani a művelődéstörténet nagy cefréjéből. Szent borzalom: a macedón kólók dallamai például teljes nyugalommal fonódhatnak össze egy tuareg törzs halottsirató énekeivel vagy Bach szonátáival – a tapogatózás önmagában szép és megszépítő lehetne, ám sokszor az eredeti népművészet tökéletes lebutításával és konzumcikké silányításával jár. Ma semmiféle forradalmi halálmegvetésre nincs szükség az efféle kevertek előállításához, sőt, ez lassan esztétikai konformizmussá válik.
Novák darabja azonban javarészt ellenáll a sikerhajhászat kísértésének, és valóban vallomásosan sokat mutat és mond arról, mi a mozgásöröm és -gyönyör lényege. Rokonszenves, felszabadultan táncoló fiatalok özönlik el a színpadot több ütemben, és bár a nagy össznépi vigadáson kívül nem sok koreográfiai vagy dramaturgiai koncepciót véltünk felfedezni, a mozgáskultúrák egymásra kasírozása látványos kísérlet. Afféle jutalomjáték ez, mókás bemutató, a kunszt, az akrobatika, a tánc megdicsőülése. A táncosok vidáman teszik kötelességüket, lejárják a szokásos repertoárt a szokásos formákban, a breakesek és a tornászlányok színt hoznak a karneválba, miközben a háttérben enerváltan és olykor elfeledve pattognak az artisták. Ám mindezt végig fárasztó fortissimóban, bömbölő zenekarral, alapjaiban reszkető színházépülettel, néha picit szórakozottan, néha fésületlenül – egyszóval színes-szagos vásárian.
Novák Ferenc ennél nagyobb sikert feltehetőleg azzal arathatott volna, ha ráveszi a breakvilágbajnokokat egy jó kis somogyi kanásztáncra, vagy megmutatja, mit tudnak a néptáncos lányok a gumiasztalon. Talán majd legközelebb.
(Mozgásőrületek. Honvéd Táncegyüttes. Hegedős Együttes. Lombik Társulat. A Szécsényi Fitnesz Mozgásművészeti Stúdió és az Állami Atristaképző Intézet növendékei. Rendezte: Novák Ferenc. Január 15., Nemzeti Táncszínház)
origo.hu
Mérgezés miatt meghalt egy pár Komárom-Esztergom vármegyében
