Tudomány és avantgárd

P. Szabó Ernő
2004. 01. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volt egyszer egy avantgárd. Kezdetben alig észrevehetően jelent meg a kortárs magyar művészetben. Már csak azért is, mert a hivatalos kiállítótermekben nemkívánatosnak számított, így az 1960-as évek közepétől az újat kereső, vagy éppen a magyar művészet igazi tradícióihoz visszatérni kívánó művészek főként eldugott művelődési házakban, vidéken, egyetemi kollégiumokban mutathatták be munkáikat. S miközben a hivatalos művészeti életet az állóvízhez hasonlíthatjuk, az avantgárd műtermekben mára klasszikussá érett művek születtek meg, olyan művészek indultak el, akik közül ma számosan a nemzetközi és a hazai kulturális élet nagyra becsült alkotói. A kiállításoknak jó néhány esetben a budapesti műegyetem kollégiumai, a Bercsényi, a Vásárhelyi, a Irinyi utcai, Szentháromság téri kollégium adott helyet, hogy azután 1970 decemberében az R épületbeli R Klubban rendezzék meg a nagy hatású, összegző szándékú R-kiállítást. A Szürenon-tárlatot is megszervező Csáji Attila festőművész érdeme, hogy ezen a kiállításon egymásra találtak azok, akik elsősorban külföldi kortársak eredményeire figyeltek, és azok, akik a magyar hagyományokra támaszkodva képviselték a megújulás gondolatát.
1973-ban a központi épületben nyílt a Kopernikusz-emlékkiállítás, amely azt mutatta, hogy a művészet és a tudomány törekvései nem kibékíthetetlenek.
Mindebből fölidézett valamit az a tárlat, amelyet a magyar kultúra napja és Európai Egyetemek Szövetségének konferenciája alkalmából tegnap délelőtt nyitott meg a BMGE aulájában Hiller István. A tárlat egy induló sorozat első állomása, az egyetem rektorának, Detrekői Ákosnak a kezdeményezésére (aki diákként tanúja volt kiváló műalkotások megszületésének). S. Nagy Katalin állította össze az anyagot az egykori tárlatok résztvevőinek alkotásaiból. Bak Imre, Gályol Tibor, Haraszty István, Hencze Tamás, Jovánovics György, Mauer Dóra és Nádler István alkotásai napjaink magyar művészetének kiváló alkotásai közé tartoznak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.