Ötvenhat magyar mártír útja

A huszadik század történelme még mindig kincsesbánya a tényfeltáró történettudós vagy a dokumentumfilmes számára, ugyanakkor nemzedéki, családi tragédiák korszaka a história kárvallottjainak.
Még mindig kevesen tudják, Hódmezővásárhely környékén is, kiről van elnevezve az Ötvenhat mártír útja. Siklósi Szilveszter rendező, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékeinek és dokumentumainak egyik legjelentősebb filmes megörökítője eredt a tragédia nyomába. Az Ötvenhat mártír című szemlefilm első kockái után a meglepetés erejével hat ránk, hogy ez a mű nem az ötvenhatos forradalomról szól, hanem arról a brutális, vérlázítóan kegyetlen mészárlásról, amit 1919. július 15-én hajtottak végre a Kutasi út mentén, Nagy Dezső tanyáján a megszálló román hadsereg katonái. A vérengzést megörökítő képsorok és Szenti Tibor néprajzos, helytörténész, tanyakutató ízes és színes elbeszélői stílusa átélhetővé teszik az ötvenhat ártatlanul kivégzett ember drámáját úgy, hogy a történet a csöppben a tenger elv alapján magában hordozza a század magyar történelmének számos abszurditását.
A román hódítók a tanácsköztársaság idején szállták meg Hódmezővásárhely városát. Közben forrt bennük a magyargyűlölet, egyrészt az első világháborúban, majd a vörös puccs idején elszenvedett hadi kudarcok miatt. Ráadásul közéjük állt egy notórius fosztogató, aki Berényi Lászlónak, a román hadsereg magyar származású hadnagyának mondta magát, ám arra, hogy ki volt valójában, a mai napig nem derült fény. Ez a minidiktátor nem elégedett meg azzal, hogy a tanácsköztársaság bűneinek megtorlása ürügyén kifosztotta fél Vásárhelyt, de ötvenhat helyi lakost 1919. július 15-ének éjjelén román katonákkal kivégeztetett. A mártírokat közös sírba temettette el, úgy, hogy egy részük még élt. A román hadsereg néhány nap múlva bűnbakot csinált a hírhedt Berényiből, s látványosan likvidálta „túlkapásért” – természetesen hangsúlyozva az elvetemült gyilkos állítólagos magyar származását.
Az 1947 utáni fasiszta kommunizmus, majd az 1963-ban elkezdődött úgynevezett puha diktatúra is a tanácsköztársaságot követő rövid, úgynevezett fehérterrorista különítményes korszak számlájára írta a kisantant vérengzését, ami azért is abszurd, mert a tömeggyilkosságot két héttel a tanácskormány bukása előtt követték el a román megszállók. Szenti Tibor kutatásai tényszerűen bizonyítják, hogy a halálra kínzott emberek között mindössze kilenc olyan volt, aki a vörös katonák egyenruhájában szökött haza a háború elől. Négy kivégzett ember bizonyíthatóan szimpatizált az agrárszocialista mozgalmakkal. A maradék negyvenhárom áldozat pedig soha életében nem vett részt semmiféle politikai cselekményben, tehát semmi közük sem volt a vörös puccshoz.
A befejező képsorokban Lázár János, a város fideszes polgármestere avatja föl az ártatlanul kivégzett ötvenhat ember méltó emlékművét.
(Siklósi Szilveszter: Ötvenhat mártír. Dokumentumfilm. Gyártó: Fórum Film Alapítvány.)