Tinódi-lant a zenei hagyományőrzésért

A tradíciók átörökítésének díjait három műfajban is átadja lényegében ugyanaz a kuratórium: az érdemesnek ítélt költők évente Balassi-kardot, a filmesek Aranyszarvas-díjat vehetnek át. A zenészek Tinódi-lantját a közelmúltban Csörsz Rumen István irodalomtörténész, zenész, zeneszerző, a Musica Hungarica zenekar alapító tagja a régi magyar irodalom és a régi magyar népzene hagyományainak ápolásáért kapta meg.

Önről köztudott, hogy nem akart profi zenész lenni, sokkal inkább irodalmár. Milyen iskoláknak köszönhető, hogy végül mindkettő lett?
– Végzettségem szerint bölcsész vagyok, Az ELTE-n szereztem magyar szakos diplomát. A Kosciuszko Tádé utcai zenei általános iskolába jártam. Sapszon Ferenc karvezető megszállott volt, és vállalta, hogy szinte kizárólag a zene univerzumában él. Tőle személyesen tanultuk meg az „egészséges elvarázsoltságot”, az ő karizmájában az is benne rejlik, hogy a világ dolgai eltörpülnek a zene mellett. E kitűnő iskolában szervezhettünk nyíltan, osztályon belül is például régi magyar zenekarokat. Közben elkezdtem járni az Óbudai Népzenei Iskolába is, duda és koboz szakra, Lányi Györgyhöz, Kobzos Kiss Tamáshoz. A régi magyaros zenei banda mellett népzenei együttest is alakítottunk. Régi zenei érdeklődésemet megalapozták szüleim lemezei, s a mai füllel igen kezdetleges fölvételeim szinte az összes korabeli Kecskés-koncertről.
– Mikor alakult meg a Musica Hungarica?
– A Musica Hungarica 1988-ben jött létre. Miután elvégeztem a nyolcadik osztályt, július 20-án délután összehívtam barátaimat, s meglapítottuk a zenekart. Közben beszálltak új emberek, főként 1990 telétől, amikor az első magyar betlehemes játék lemeze megjelent Kobzos Kiss Tamás és Kilián István kutatásai nyomán. A felvétel zenei anyagából készítettünk egy abszolút átdolgozott változatot. Barátaimmal alulról fölépítettünk egy egész betlehemest, amely utólag visszanézve és hallgatva is egészen jól hangzik, kivált ahhoz képest, hogy az a harmadik koncertünk volt, ma pedig már túl vagyunk a hétszázötvenediken is.
– Ön, ha jól tudom, számos területen alkot.
– Nem én vagyok az egyetlen kétlaki ember a zenekarban, Sudár Balázs kollégám például turkológus, s ugyanazt teszi a török irodalommal, kultúrával, művelődéstörténettel, mint én a magyarral. Együtt írtuk többek között a Török zene és Magyarország című könyvet. Hagyományos hanghordozókon kívül eddig két CD-nk jelent meg, az egyik 2001-ben, a Bonum vínum, bordalokkal és táncmuzsikával. Ez magyar és kelet-európai anyagot tartalmaz, amelynek időbeli horizontja a XIX századtól a reformkorig tart többek között egyik mesterem, Szentmártoni Szabó Géza kutatásai nyomán. Ez nagy ívű, laza hangantológiává sikeredett, a legpopulárisabb régi zenei felvétellé a hazaiak közül, annak is szántuk. Ami most megjelent, az középkori világi muzsika Amo rei címmel. XII. és XV. századi anyagot tartalmaz Vaskó Péter barátom műfordításában.
– Irodalomtörténészként is dolgozik.
– Mostanában a XVIII–XIX. század közköltészetével foglalkozom, úgy hozta az élet, hogy immár tíz éve együtt dolgozhatom Küllős Imolával, aki ezt az időszakot mint folklorista kezdte kutatni. Óriási mennyiségű anyagot dolgoztunk fel és rendeztük sajtó alá a Régi magyar költők tára a XVIII. században sorozatban. Ebből egy kötet már megjelent, a másodikat szeretnénk legkésőbb a 2005-ös könyvhétre kiadni. A közköltészetet a kor nagy költői nem tekintették igazi irodalomnak, de jól ismerték. Ide tartoznak a ponyvákon, kalendáriumokban megjelent versek és rengeteg, kéziratban megjelent vers a névnapköszöntőtől a vénlánycsúfolókig, a hazugságmeséktől az ivónótákig, vagy tusok és bordalok.