Világzene szól a Holdudvarban

Érdekes hangzásvilágot teremt a Holdudvar – Fellegi Melinda, Sebestyén Miklós, Szendőfi Balázs és Torda-Molnár Tamás négyese – Három esztendő című lemezén. Egyedülálló ez a hangzás, ez a feldolgozásmód. Egyfelől a bartóki utat folytatják a folklórban gyökerező sajátos zenei nyelvezetükkel és formavilágukkal, másfelől időnként nagyon is a klasszikus zene előadásmódja köszön vissza. Bartók és Kodály népdalfeldolgozásainak ízét érzem a muzsika könnyűzenei jellege ellenére, amely mögött a folklór alapos ismerete és magas fokú komolyzenei végzettség áll.
A világzenét kétféleképpen lehet megközelíteni: a népzene autentikus légköre vagy az adott feldolgozás műfajának jellemző eszköztára felől. A Holdudvar a második utat választja. Számukra a népzenei dallamok amolyan csiszolatlan gyémántok, amelyeket saját környezetükből kiragadva, eredeti formájukat átalakítva helyeznek új foglalatba.
A lemez egyik legmegkapóbb darabja az egy szál hegedűn előadott Visszhang, amely a gyimesi halottkísérőkre emlékeztet, de szintén megrázó élményt nyújt a kegyetlen anyósról szóló ballada Rózsa című, szerelmes dallá szelídült változata. A dalok többsége Moldva világát idézi meg, valahogy úgy, ahogy korunk fiatal zenészei látják. Időnként a révületig fokozzák a folyamatosan ismétlődő apró motívumokat, máskor pedig a fájdalom hangján szólnak. Habár a hangképzés – különösen Sebestyén Miklósnál – eleinte idegenként hat, annyira az opera világára emlékeztet, a kicsit népies, kicsit rockzenés hangszerelés mégis segít legyőzni előítéleteinket. A második számnál már a fonográfhengerek és az amatőr gyűjtők kopott hangszalagjain felnőtt táncházas is belerázódik a hangulatba.
(Holdudvar: Három esztendő, Periferic Records, 2003.)