Ön az Árgus alapító-főszerkesztője volt, s hosszú ideig élt Székesfehérváron. A szerkesztőségváltást akár hazatérésként is felfoghatjuk, hiszen a Zala megyei Lentiben született, Zalaegerszegen végezte középiskolai tanulmányait. Volt más oka is annak, hogy az Árgust a Pannon Tükörre cserélte fel?
– Tizennégy évig voltam az Árgus főszerkesztője, amelyet szakmai értelemben Bakonyi István irodalomtörténésszel hoztunk össze 1990-ben, időközben ő is távozott a lap szerkesztőségéből. Már tíz év után, 2000 táján felmerült bennem a váltás gondolata, mert úgy éreztem, hogy mindent a csúcson kell abbahagyni. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban kiéleződtek konfliktusaim különböző kulturális kérdésekben. Ennek csúcspontját az Aba Novák Vilmos-pannó körüli elmérgesedett vita jelentette. Supka Magdolna művészettörténész mellé álltam, aki amellett érvelt, hogy a húszmillióért restaurált pannót eredetileg tervezett helyén, a mai Csók István Képtárban kell felállítani. Én is szembekerültem a helyi muzeológusokkal, akik féltették a képtár modern kiállító terét. A pannó 2001 őszén helyére került, ám ma csak időszakosan látható. Visszatekintve úgy látom, mindkét fél álláspontjában volt igazság.
– Talán nem véletlen, hogy éppen a Pannon Tükör gárdájához csatlakozott?
– Aggasztott, hogy szűkebb pátriám folyóirata, a Pannon Tükör, amelynek alapító-szerkesztője voltam, lehetőségei alatt működött. Mindvégig kívülről is próbáltam a lapnak kéziratokkal segíteni, eközben – mivel a folyóirat két és fél évig stagnált – többször is megkerestek azzal a kérdéssel: volna-e kedvem hazatérni Zalába? Végül az alapszabálynak megfelelően a Zalai Írók Egyesülete Orsós Jakab elnök halála után a tavaly júliusi közgyűlésen személyemben augusztus elsejei hatállyal új elnököt és új főszerkesztőt választott. Volt mit pótolni, hiszen 2003-ban szeptemberig egyetlen lapszám sem jelent meg anyagi és szerkesztési gondok következtében. Vállaltuk, hogy decemberig megjelentetjük a négy elmaradt folyóiratszámot; ezt átmeneti állapotban, rohammunkában teljesítettük. Azóta megjelent az idei első számunk is, a lap végre visszatérhet az eredeti, kéthavonkénti ritmusra. Az első időszakban rengeteget segített a fővárosban élő Szálinger Balázs, akit tehetséges, nagyszerű költőnek és szerkesztőnek tartok, remekül ismeri a fiatal erdélyi irodalmat, ebből a forrásból az ő révén bőségesen merítettünk. Végre érdemben reprezentáltuk a lapban a muravidéki, szlovéniai magyar irodalom és irodalomtörténet, képzőművészet kincsestárát. Ezt a kínálkozó lehetőséget a korábbi szerkesztők nem használták ki. Azóta megjelentek Bence Lajos, Zagorec-Csuka Judit, Halász Albert, C. Toplák János versei. A másik büszkeségünk, hogy kortárs szlovén költőktől közöltünk összeállítást egy ljubljanai magyar költő, Nagy Zsuzsa műfordításában.
– A tűzoltómunka sikerrel járt. A lap újra megjelent a nagyobb városi standokon. Hogyan tovább?
– Zalaegerszeg, Zala megye a délnyugat-pannóniai régióban, három határ szögletében található, így eddig a perifériára szorult. Ezt a helyzetet az uniós csatlakozás után szeretnénk a javunkra fordítani. A határok kinyílása előnyre változtathatja eddigi, földrajzi értelemben marginális fekvésünket. Ironikusan azt szoktam mondani: közelebb leszünk Brüsszelhez, mint Budapest. Horvát kapcsolataink fő mentora Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, a zágrábi egyetem vendégprofesszora segített bennünket abban, hogy horvát hallgatók magyar nyelven írjanak egy zágrábi kulturális körképet, amelyet hamarosan megjelentetünk. A sokrétű összeállítás részletesen taglalja a horvátországi irodalmárok, filmesek vitáit is. Ezt kiegészítjük egy műfordításblokkal, amely a hazai, vidéki folyóirat-kiadásban szinte páratlan, hiszen egy régiós lap teljességre törekvő körképet ad egy szomszédos főváros kulturális életéről, és ez gyümölcsöző együttműködés nyitánya lehet. A szlovéniai kapcsolat már számos szálon működik. A képzőművészek fürgébbek voltak, szinte hagyománnyá vált Horvátország, Szlovénia és Magyarország közös kisplasztikai, szobrászati kiállítása, amelybe reményeink szerint Ausztria is beszáll negyedikként. Ennek az együttműködés- és kiállítássorozatnak is fórumává szeretnénk válni. Mi írók szeretnénk többnyelvű, közös antológiákkal jelentkezni. A nyolcvanas évek elején már létrejött egy közös kötet Összhang címmel, amelyben Zala és Vas megyei, valamint szlovéniai magyarok együtt mutatkoztak be. E vállalkozás folyamatossága megszakadt, most végre újjá szeretnénk éleszteni.
– Feltételezem, hogy a szépirodalmi törzsgárdába a hazai szerzők is visszatérnek. Nyilván kihasználják azt a lehetőséget is, hogy a kiváló író, színházi és filmrendező, Bereményi Géza a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője lett.
– Városunkban és környékén élnek József Attila- és Kossuth-díjas alkotók, ahogy az említett Bereményi Géza és Nádas Péter, vagy Ruszt József rendező. Rájuk, az ő kézirataikra is számítunk. Mára szerzőink közé tartozik többek között Karinthy Márton, Sarusi Mihály, Mátyus Aliz, Forgách András; olyan költők, mint Győri László, Sárándi József, Villányi László, Prágai Tamás; a nyugati, egykori emigránsok táborából említeném Kabdebó Tamás, Major-Zala Lajos, Makkai Ádám nevét. Természetesen, partnerei kívánunk lenni a Hevesi Sándor Színház kitűnő előadásainak, a teátrumban játszott darabokat közé tesszük lapunk drámamellékletében. Képzőművészeti rovatunkban figyelemmel kísérjük többek között a Szombathelyi Képtár, a keszthelyi Balaton Múzeum kiállításait, az almádi Balaton-tárlatokat, a zalaegerszegi GébÁrt művésztelep munkáját. Úgy gondolom, hogy a folyóirat nemcsak viszszanyerte korábbi rangját, hanem mai teljesítményével egy hiányzó színfoltot jelenít meg a magyar kulturális sajtó palettáján. S abban is bízom, új híveket, szerzőket, előfizetőket, s főként olvasókat szerezhet magának.
origo.hu
Kiderült, hogyan történt a kettős tehervonat-baleset Komáromnál
