Sehol egy lacikonyha

-LUGAS- Mindjárt le is szögezem, hogy a talponálló szónak kettő jelentése is van. A Debreceni Egyetem magyar nyelvtudományi tanszéke az ügyben úgy foglal állást, hogy kérem szépen, a talponálló kifejezés kettes osztályzatot jelent a sárbogárdi diáknyelvben, merthogy kettes, ugye, megáll legalább a talpán. Hanem: a börtönszleng szerint ez a szó leginkább kocsmát vagy krimót jelent, Pestet ismerve pedig az állva fogyasztandó ebéd lehetőségét kínáló önkiszolgálókat is e helyütt taglalhatnánk szemantikailag. Ehhez tartjuk magunkat: hajsza halat s vadat ígérő, belvárosi talponállók után. Az édes-savanyúból, gyrosból, hamburgerből és hot dogból halálosan elege van már mindenkinek.

Szeretett 74-es trolimon kétségbeesetten kapaszkodva arra gondolok, hogy nálunk persze megvan a talponállás kultúrája is. Ám jókorákat csalódik, aki gyorsan bekebelezhető falatokért aggódva szeli ketté a fővárost. Pedig ilyenkor, amikor a Városligetben bimbózni kezd az elhanyagolt fauna, Pest a barátságosabbik arcát mutatja.
Akár a teniszpályán: kémlelgetek jobbra-balra a Körúton, hogy most merre, hol esne jobban a talponállás. Kínálkoznak persze mindjárt a kínaiak, de aki már legalább ötször evett a belvárosi édes-savanyúkból és ezervarázs szószokból, az odalegyint, és továbbmegy. Mert hát a budapesti kínai gasztronómia nyolcvan százaléka a négy-öt fogást kínáló neonfényes esőbeállókra szorítkozik, s az ember joggal unja már az Erős Pistával izzított csípős csirkét, sületlen hagymát, mézes olajban tocsogó sültbanánt az aranykeretbe erőltetett, giccsbe csorgó vízeséseket ábrázoló üvegmázolmányok alatt.
Aki bírja gyomorral, a távol-keleti kikötődokkok mocskát és zaját egybegyűjtő józsefvárosi piacon sokkal ízletesebb falatokat kap, a választék is nagyobb, az ízek eredetiek, és a tofuról ott nem a Koh-i-noor elefántos radírgumija jut menten az eszébe. Tovább tehát.
Akkor meg az arab–török– görög „testvérek” gyrosüzemei tűnnek fel. Míg emezek a szablyával hadonásznak a kirakatban, én gyros néven futtatott döner kebabot vagy falafelt ehetek, lezárva az egészet egy kis bakhlavával. Másnapos gyomorra pedig kitűnő az ayran, a sózott török joghurt. A Vígszínházzal szemben dőzsölő Szeráj gyorsétterem a legmegbízhatóbb közülük, jó hír, hogy fél adagot is kérhetek náluk, emígy nem is drága. Ennyi. S ha már böjt és péntek, a Nagymező utcai Főzelékfalóban (ahová ritkán fér be az éhező, és akkor meg kilopják a kabátjából a telefonját, pedig jó hely) hús nélkül is jól lakhatok az üzletemberek és titkárnők között; nem messze a Paulay Edében pedig a Falafel nevű vegetáriánus salátabár bújik meg, ahol azt hihetem, hogy egészségesen ebédeltem, mert nem tudom, honnan érkeztek a zöldnél zöldebb tápok.
Végül mégiscsak Prága jut az eszembe. Ott ugyanis cseh ételeket is árulnak a járdákon, remek kolbászokat kap az ember a söre mellé, Bajorországról nem is beszélve. Idehaza sehol egy lacikonyha, pecsenyesütő. A jó öreg, bajszos hentesek meg kiballagnak a szakmából. Bátorkodom pediglen hangsúlyozni, hogy halálosan elege van már mindenkinek az édes-savanyúból, gyrosból, hamburgerből és hot dogból.
Következő Lugasainkban nekimegyünk ezért a pesti délnek, s az oromzatok között eltűnő harangszóval kísérve fogjuk megvizsgálni a legnépszerűbb önkiszolgálókat és talponállókat, ahol rántott csirkét, csülökpörköltet, tökfőzeléket vagy disznótorost is lehet kapni. A Nyugati aluljáró bizarr csirkecombjaitól és szeszszagú éhezőitől az árban hasonszőrű, ám elegáns Kossuth téri Pick-kifőzde spenótját kanalazó nyakkendős államtitkár urakig, izgalmas lesz a kalandozás. Megnézzük, kik állnak ott talpon, s miért.