Elment Zórád Ernő

Ezerkilenszáztizenegyben látta meg a napvilágot, a magyar Felvidéken. Kisfiúként még közvetlen élménye volt az előző évszázad: az élő negyvennyolcas legendák, a boldog békeidők, az ezredév pókhálós padlásokon lakozó szelleme. Trianon űzte idegen kézre került hazájából a fővárosba, ahol a késve érkező modern idők éles szemű tanújaként – és cselekvő részeseként – új otthonra talált. Belakta Budapestet, nincs nála hitelesebb és akkurátusabb krónikása a 20-as évektől a század alkonyáig tartó, drámaian sűrű történelmi korszaknak. Földi élete utolsó napjaiig tudott minden fontos hírt. Rajzai egyszerre tudósítanak múltról és jövőről: Zórád Ernő élete és munkássága három évszázadot átível, és közvetít minden részletre kiterjedő pontossággal.
Nevét az 1930-as években letarolt Tabán megörökítése tette ismertté, vázlatfüzetével mindig egy nappal a bontóbrigád előtt járt. Krúdy Gyulával együtt búcsúzott a Mélypincétől. Felfogni is nehéz: mesterét 71 évvel őelőtte érte az utolsó záróra… Maga is Szindbád lévén, Zórád ceruzája és ecsetje könnyen azonosult a lélek nagy ismerőjének tollával, könyvillusztrációiból vált személyes ismerősünkké Rezeda Kázmér. Amint Mikszáth, Jókai, Móricz, Heltai Jenő, Mark Twain és Rejtő Jenő életre kelt hőseit is neki köszönhetjük, kissrác korunktól az új és legújabb kiadásokig. A képregény professzora volt. Annyi kis rajz került ki a keze alól, hogy nagy termeket kitapétázhatnánk velük, ám a Könyves Kálmán korabeli történet illusztrációin nincs egy szereplő, épületrészlet, viselet, fegyver és ékszer, amely ne állná ki akadémiai tudósok próbáját. Felejthetetlen humorát, amely nem hagyta cserben hosszú élete legkeserűbb napjaiban sem, sok-sok ezer olvasójával osztotta meg Huckleberry Finn és Fülig Jimmy figuráin keresztül. Rajzolt-festett komoly képeket, nemzeti irodalmunk legnagyobbjairól, de ezek – mondaná – „nem pászszoltak” a hivatalos kultúrpolitikába. Remekül bánt az ollóval és ragasztóval, a kollázs művészeként szintén felfedezésre vár. Írt is természetesen, felvidéki ember lévén olyan regényes önéletrajzot kanyarított első ötven esztendejéről, hogy párját ritkítja. Benne van könyvében minden, ami velünk történt.
Ha volt a XIX. századi Budapestnek vőlegénye (Podmaniczky), a XX. századi fővárosé Zórád Ernő. Ámbár szívesen cserélt volna a báróval. Az egykori Tabán kerülete észrevette, és díszpolgári címmel ismerte el az eltűnt városrész általa történt megmentését a hálátlan utókornak. A kilencvenedik éve fölött járó Ernő bácsi még mindig tartogatott számunkra meglepetést: muzeális értékű nótafelvételeit és maga kísérte régi pesti slágereit kiadta CD-n.
Ezt is ránk hagyta, a temérdek rajzán és történetén kívül, mielőtt 93 éves korában szép csendben eltávozott közülünk. De vigyázat! Odafönn üldögél, és olvassa a Magyar Nemzetet. Az emlékezés írójának megremeg a keze.