– Még egy mondat erejéig sem?
– Én abban az írásban, amit önök elsőként közöltek lapjukban az írószövetségi áldatlan vitákról, kilépésekről, letettem a voksomat, így erről többet nem vagyok hajlandó beszélni, már csak azért sem, mert én – sokakkal ellentétben – nem tartom szerencsésnek, hogy előírjam Magyarországon élő honfitársaimnak, mit és hogyan cselekedjenek. Ha nagyon óvatosan reflektálok az itthoni dolgokra, sokan azt mondják: gyáva vagyok. Ha mérgesen, kikiáltanak provokátornak.
– Ahhoz mérten, amiket ön életében megélt, a mi kis háborúink lombikviharnak tűnhetnek. Többször le volt tartóztatva, 1949-ben kizárták a Magyar Írószövetségből. Miért?
– Többek között azért, amit már Az Őrzők könyvében, Orwell 1984 című regényének megjelenése előtt két évvel, 1946-ban megírtam. Szörnyeteg világban éltünk. Csak azt fordítottam le az utópia nyelvére, amit láttam és megéltem a bolsevizmus rémálmának hazai megvalósulásakor. Az angol erre a műfajra azt mondja, history fiction, azaz képzelt történelem. Remélem, hogy az elkövetkezendő ezer esztendő nem közelíti meg újra e korszakot. Bár nemrégiben éppen arról írtam egy rövid esszészösszenetet, hogy egy-két évszázadon belül reánk jöhet egy minden korábbinál pusztítóbb, félmilliárdos emberáldozatokat követelő világháború, hacsak nem enged föl a kultúrák zsigeri görcse. Akkor majd atombombák robbannak percenként, húsban és vérben tocsogunk, és nem lehet felismerni, melyik testmaradvány a terroristáké, az antiterroristáké és az ártatlan civileké.
– Művei nem csak tartalmi, formai értelemben is sokkolók. Szándékosan teremtett már akkor is új kánonokat, amikor még erről nem volt divat beszélni?
– Magyarországon a hetvenes évek közepe óta egyhuzamban vitatkoznak teoretikusok bizonyos kánonokról, megpróbálják előírni az íróknak, hogyan kell látniuk a világot. Nekem viszont semmi nem imponál csak azért, mert az egyetemen agyontanítják. Az sem mérvadó, ha valami túlságosan tetszik az embereknek, s az sem feltétlenül a nagyság jele, ha a nevünk keresztrejtvénybe kerül. Kétkedő természetem alapköve volt régibb verseimnek, regényeimnek, drámáimnak, de újabb esszéimnek is. Még decemberben jelent meg egy elmélkedő kötetem, ennek címadó esszéje a következőképpen hangzik: Alapigazságaink, melyek minden alapot nélkülöznek. Ebben a kétkedő és provokatív szellemben születik meg a következő könyvheti könyvem, Haza a magasföldszinten címmel. Ebben az a cél vezérelt, hogy a Perelj Uram perlőimmel kezdetű református zsoltár szellemében perlekedjek a hazával – a hazáért.
– Mennyire szereti Magyarországot?
– Határtalanul. Perlekedő könyvem teli van szeretettel. Soha nem akartam emigráns költő lenni, s bár a forradalom után el kellett menekülnöm, nem tudok, de nem is akarok a hazától elszakadni. Akinek az agyát magyar nyelvre programozták be, mint egy megakomputert, annak a magyar nyelvű raszteren és regiszteren át jut minden eszébe. Bár életmódszerűen 1957 óta angol nyelvterületen élek, magyarul gondolkodom, s még ha angolul beszélek is, magyarból fordítom le a gondolataimat.
HATÁR GYŐZŐ (Gyoma, 1914). Kossuth-, Salvatore Quasimodo-díjas költő, próza-dráma-esszéíró, újságíró. 1950-ben két és fél év börtönre ítélik, 1956-ban emigrál, 1957 óta Londonban él, 1976-ig a BBC magyar osztályának munkatársa. Főbb művei: Liturgikon, A léleknek rengése, Az őrző könyve, Darályvilág Bulgáriában, A fény Megistenülése, Szentföld a Föld.
