Már többször is szóvá tette, hogy nem hisz az Irodalmi Kerekasztal sikerében. Miért?
– Mert valójában mindannyian felülünk a vesszőparipáinkra, kibeszéljük gondjainkat, mint egy afféle intellektuális Hyde Parkban, de mivel lépten-nyomon csak azt halljuk, hogy takarékoskodni kell, remény sincs arra, hogy a minisztérium bármely sérelmünket is érdemben orvosolja. Az én vesszőparipám a következő. Magyar Bálint, a Horn-kormány kultuszminisztere találta ki, hogy azok, akik 1998 előtt kapták meg a Kossuth-díjat, illetve a Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetést, ab ovo tagjai lehetnek az úgynevezett Digitális Irodalmi Akadémiának, ami azzal jár, hogy a kedvezményezettek havonta a mindenkori minimálbér négyszeresét kapják. Ez ma havonta kétszázezer forintos fizetést jelent. Ennek fejében az akadémia honlapjának rendelkezésére bocsátják a nyomtatásban megjelent életművüket. Ez akár korrekt megállapodás is lehetne. Ám ugyanakkor megszületett az a diszkriminatív döntés is, hogy a következő esztendőtől kezdve már csak egyetlen fővel bővülhet az akadémia, mégpedig úgy, hogy a korábbi kedvezményezettek évente titkos szavazással juttatnak be egyetlen embert a körbe.
– Erre azt szokás mondani, hogy így szakmai és demokratikus, hiszen nem a mindenkori hatalom, hanem a szakma dönti el, ki lehet a digitális akadémia tagja.
– Ez az érvelés többszörösen hamis. Nagyon jól tudjuk, hogy egyetlen hatalom sem képes annyira igazságtalan lenni, mint az úgynevezett művészbaráti klikkek. Aczél egyik zseniális trükkje volt, hogy
a legnépszerűtlenebb döntéseket,
a könyvkiadókban megvalósuló kontraszelekciótól kezdve az ösztöndíjak odaítéléséig, a saját holdudvarához tartozó lakájértelmiséggel kiviteleztette.
– Mondhatnánk: azóta változott a világ. Demokrácia van, nemdebár?
– Csakhogy a jelenlegi Kossuth-díjasok jelentős többsége még a pártállami években kapta meg a díjat. Elismerem, vannak köztük kiemelkedő talentumok is, mint például Juhász Ferenc. Ám élnek még olyanok is, akik Rákosi pajtástól kapták a díjat, és ők is szavazhatnak. Tény, hogy polgári-nemzeti kabinetek összesen csak nyolc évig, a baloldaliak viszont több mint ötven esztendeig kormányozták Magyarországot. Tehát a Kossuth-díjasok között értelemszerűen többségben vannak a jelenlegi szocialista-liberális kormány holdudvarához tartozó alkotók. A szavazás titkos, ráadásul a szerencsés választottnak nem kell sem Kossuth-díjjal, sem babérkoszorúval, sem József Attila-díjjal rendelkeznie. Akár az utcáról is beszavazhatnak bárkit.
– Úgy kell tehát érteni, hogy az 1996 előttiek „Kossuthabb-díjasok”, mint az újabbak?
– Valahogy így. Egy metaforával úgy tudnám kifejezni: van egy elit óvoda, benne ötven szerencsés gyermekkel, akik kapnak reggelente egy pohár kakaót. A kerítésen kívülről pedig sóvárogva figyelik a kiválasztottakat óvodáskorú társaik, és igyekeznek minél barátságosabban nézni rájuk, sőt, hízelegni a körön belülieknek. Ugyanis közülük évente csak egyet engednek be a kerítés mögé, mégpedig azt, akit a bentiek megszavaznak. Akinek a nevét legtöbbször mondják ki a benti pajtások, az bejöhet, és megkaphatja minden reggel a kakaóadagját. Így várunk és remélünk mi, újabb kori Kossuth-díjasok és a babérkoszorúsok is, hogy a régiek egyenként, nagy kegyesen beválasztanak minket a havi kétszázezresek körébe, de mivel közöttük nincsenek barátaink, előbb visz el bennünket a kaszás. Magyarul: 1998 óta úgymond haveri alapon dől el az írók digitális halhatatlansága.
– Mi volna a megoldás?
– A döntést annak idején Magyar Bálint saját hatáskörben hozta meg, korrigálásához nincs szükség kétharmados parlamenti többségre. A mindenkori kultuszminiszter egyik napról a másikra megszüntethetné a régi és az új Kossuth-díjasok és babérkoszorúsok közötti diszkriminatív különbséget, ha lenne hozzá bátorsága. S onnantól kezdve ab ovo járnának minden Kossuth-díjas és babérkoszorús írónak a digitális akadémiai tagsággal együtt járó előnyök. Szerintem így volna igazságos.
*
Szerettünk volna valakit megszólaltatni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumából is. A kultusztárca sajtóirodája írásos közleményben válaszolt kérdésünkre. Eszerint a Digitális Irodalmi Akadémia terve 1998 tavaszán merült föl, a Nemzeti Kulturális Alap 1998. április 6-án fogadta el a pályázatot. Azon élő íróknak, költőknek kínálták föl a szerződést, akik akkor Kossuth-díjjal vagy a Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetéssel rendelkeztek. A szerződést a feltételeknek megfelelő 39 író, költő aláírta, ők 1998. július 1-jétől a minimálbér négyszeresét kapják havonta, amiért a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján a már nyomtatásban megjelent (és időközben megjelenő) életművüket digitalizált formában közzéteszik. Azóta a pályázatot a tárca miniszteri keretének terhére az NKA-val, illetve a tagokkal évente megújítják. A tagok választanak évente egy új tagot, ehhez már nem feltétel semmiféle kitüntetés, az írók, költők jelölése alapján a legtöbb szavazatot kapó jelölt válik taggá. A minisztérium továbbra is helyesnek tartja, hogy az állam a program létrehozása után távol tartja magát a beavatkozástól.
Hernádi Gyula (Oroszvár, 1926.) József Attila- , Alternatív Kossuth-, Kossuth-díjas író, költő, drámaíró. Jancsó Miklós számos filmjének alkotótársa. Főbb művei: A péntek lépcsőin, Deszkakolostor, Száraz barokk, Az erőd, Kiáltás és kiáltás, A boldogság templomai, Királyi vadászat, Isten a konyhában vérzik.
