Hernádi Gyula írót azért kerestük meg, mert ő a cenzúra működési mechanizmusának igencsak kárvallottja volt. A Kiáltás és kiáltás című regénye húsz esztendeig pihent asztalfiókban a pártállami könyvkiadás óvatossági reflexei – netán a működő cenzúra – miatt. Hogy volt mindez a hatvanas–hetvenes években?
– Még talán jobb lett volna, ha mint Lengyelországban, működött volna hivatalosan is a cenzorátus intézménye. Ugyanis ha a cenzor ott annak idején bármit is átengedett, azaz ráütötte az engedélyeztetést jóváhagyó pecsétet, már nem volt apelláta, más már nem bírálhatta felül a döntését. Így maradt benne például Andrzej Wajda Hamu és gyémánt című filmjében a zárójelenet, amely azt sugallja, hogy az orosz megszállással elkezdődő új világban az igazi értékek szemétre kerülnek. Nálunk a cenzor több lépcsőben is működött. Már a mű keletkezése közben is ott ült az író vagy a műfordító agyában. Ha az ember legyőzte saját cenzúráját, a kiadókhoz leadott kéziratoknak volt két lektora. Amit ők átengedtek, átolvasta a főszerkesztő, nemegyszer az igazgató is. Kardos Györgyöt, a Magvető Kiadó igazgatóját ismerve, ő naprakészen ismerte kiadójának problémáit, átolvasott minden kényes kéziratot. Nos, ha egy kéziratot jóváhagyott a kiadó vezetője, a könyv még egy rostán, az úgynevezett Kiadói Főigazgatóságon is fennakadhatott.
– Tehát úgy gondolja, hogy 1973-ban is ez a folyamat működhetett?
– Csak a saját példámból kiindulva következtetek. Én 1960-ban beadtam a Szépirodalmi Könyvkiadóba Az ég bútorai című regényemet, amely arról szólt, hogy egy vágóhídi kishivatalnok beleszeret egy munkatársnőjébe. Az érzelem kölcsönös, de a nő borzasztóan fél, mert a szeretője ávós tiszt. A férfi megnyugtatja, hogy nincs a világon olyan hatalom, amely ennyire keményen beleavatkozhatna az emberek magánéletébe. Ez a kéziratom a lektorokon keresztül jutott el a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója, Illés Endre kezébe, aki feljelentett a Belügyminisztériumban. Hosszú ideig zaklattak, s jó pár évig nem jelenhetett meg könyvem. Végül a regényt Kardos György személyesen olvasta el 1980-ban, s megjelenhetett 1981-ben, Kiáltás és kiáltás címmel, az enyhülés kezdetén, a nyitás nyitányának évadján.
– Ezek szerint nem valószínű, hogy Kardos György hagyatta ki a könyvből az inkriminált húsz sort?
– No, azért várjunk! Günter Grass regénye 1973-ban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában, Szíjgyártó László fordításában. Magam is olvastam magyarul is, németül is, és igen nagyra tartom ezt a könyvet, de nekem sem tűnt fel a hiányzó húsz sor. Az a kérdés, már a fordító vette-e észre, hogy itt valami „bibis” dolog szerepel az oroszokkal kapcsolatban, vagy az idegen nyelvi szerkesztőség lektora, netán a főszerkesztője vagy Kardos György igazgató. Azt gondolom, hogy akárki szúrta is ki e kényes mondatokat, ismerve a Magvető belső viszonyait, a végső döntés bizonyára Kardos György nevéhez fűződött. Bizony, a félelem akkor igen csak keményen működött nála, a nagy hatalmú igazgatónál is. Az oroszokkal akkor még nem lehetett tréfálni! Ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Jóval később, a hatvanas évek közepén kiemeltem a fiókba rekkentett regényből hét novellává kikerekített részletet. Többek között egy gulágon játszódó történetet, amely az 1963-as amnesztia után is csak úgy jelenhetett meg, hogy a helyszínt át kellett tenni Algírba, a címe is úgy hangzott: Algíri etika.
– Hogyan értékeli azt, hogy az inkriminált húsz sor kimaradt a regény 1990 után megjelent kiadásaiból is? Osztovits Levente, az Európa Könyvkiadó igazgatója szerint nem is gondoltak arra, hogy a könyvet annak idején a Magvetőben valaki megcsonkította.
– Én úgy gondolom, hogy az, ami a regénnyel 1973-ban történt a Magvető Kiadóban, minősíthetetlen disznóság, de a kort minősíti. Osztovits Leventének igaza van. Osztom a tegnapelőtti cikket író hölgy felháborodását, de a címzett nem lehet az Európa Könyvkiadó. Érthető, hogy az ember nem emlékezhet egy nyolcszáz oldalas könyv minden sorára. A cikk írója előtt így le a kalappal, szerintem Nobel-díjat érdemelne emlékezés kategóriában.
Mennyi történt?
1. Günter Grass A bádogdob című regénye Szíjgyártó László fordításában, a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg először magyarul 1973-ban.
2. Hosszabb idő után az Európa Könyvkiadó 1999-ben, majd változatlan utánnyomásban 2004-ben jelentette meg újra Szíjgyártó László fordítását.
3. Az új kiadás felelős szerkesztője, bár 1999-ben végigolvasta a fordítást, nem vetette egybe az eredetivel. Ezért történhetett, hogy a Magyar Nemzet cikkében említett „húszsornyi” eredeti német szöveg hiányára a magyar fordításban nem figyelt fel.
4. Ez természetesen mulasztás, amelyet az új kiadásban ki fogunk javítani.
5. Ennyi történt.
Budapest, 2004. május 3.
Osztovits Levente igazgató
Európa Könyvkiadó
Az író nem lesz boldog. Jan Menkens, a Steidl Verlag jogi és licencügyekkel foglalkozó munkatársa lapunktól értesült az esetről, és mint mondta: még utána kell néznie, mi is történt valójában. Ugyanakkor azt leszögezte, hogy Günter Grass „nem lesz boldog”, ha megtudja, hogy egy rész kimaradt a magyar fordításból. A következményeket illetően Jan Menkens elmondta: fel fogják szólítani a magyar kiadót, hogy a regény következő magyar kiadásába emeljék be a kihagyott részt.
