Mindenféle kánonoknak ellene beszél

Jánosy István költő, kinek ma ünnepeljük nyolcvanötödik születésnapját, egész eddigi életművével ellene beszél többrendbeli kánonoknak. Mint hívő, evangélikus költőt és képzett pszichológust a kategorizáló típusú irodalomtörténész szívesen elhelyezné a vallásos, a következetesen tradicionalista vagy a „modernista” lírikusok skatulyájába. Ennek tökéletesen ellentmond az életmű, többek között annak Régi és új álmok című, öszszetett gondolatiságú, bonyolult képrendszerű versciklusa, amely a modern költészet képzettársításos, álmot és valóságot szinkronban láttató versírói magatartásnak és a hagyományos versbeszéd alkalmazásának egyaránt iskolapéldája. Egy 1955-ös elbeszélő költeménye, amely a Rákóczi ifjúsága címet viseli, a történelem határhelyzeteinek, a sorsválasztó pillanatok kihívásának próbatételére ítélt ember lélekrajza, aki megfelel mind a klasszikus, mind a modern hőstípussal szembeni elvárásainknak: egyszerre bátor és töprengő. A szentírás és a hagyomány számos kiemelkedő alakját, Krisztust, Szókratészt, Szent Ferencet, nagy elődöket és kortársakat megszólító költeményei is mind, mind kitörnek a legigényesebb közhely, az általa alapveszélyként emlegetett komputerizálhatóság bilincseiből. A Kortárs Kiadó Jánosy István költő eddigi legteljesebb életműkiadását nyújtja át az olvasónak a mai születésnapra Összegyűjtött versek címmel. E majd hatszázötven oldalas könyv a kötetbe rendezett és eddig csak folyóiratokban megjelent életműből épít bonyolult tükörcsarnokot. Elénk tárul – a kötetet szerkesztő Ferencz Győzőt idézve – egy „egyéni hangú, társtalan lírikus”, akinek költészetét áthatják az újkor emberének traumái és az egyetemes kultúrát döntően meghatározó leglényegesebb eszmetörténeti irányzatok.