Egy kis szláv nép,a huculok nyomában

A Prut és a Tisza forrásvidéke környékén élő kis szláv népről, illetve az őket először leíró és bemutató XIX. századi cseh néprajztudósról, Frantisek Rehorról közöl cikket a Kisebbségkutatás című folyóirat frissen megjelent száma. A szerző, Futala Tibor elmondja: az első írásos emlékek, melyek a huculokat megemlítik, még a középkorból, nevezetesen a XIV. századból valók. Többnyire távol a nagyobb városoktól és kulturális centrumoktól éltek e titokzatos szláv nép képviselői.
A cseh tudós 1884-ben 73 halicsi (Galícia), 34 bukovinai és 9 magyarországi településükről ad hírt. A huculok a történelem során mindig más népek fennhatósága alatt éltek. Ukránok, lengyelek, románok uralmát kellett elviselniük. Alighanem ez az örökös függés lehetett az oka, hogy a politikai és egyéb centrumoktól lehetőleg mindig távol tanyáztak, így tudták megőrizni relatív szabadságukat. Életük a halászat-vadászat, a pásztorkodás és az állattenyésztés, továbbá a sófőzés jegyében telt. A Keleti-Kárpátok vonulatai közt meghúzódó kis nép körében a XV. századtól a kézműipar, a vándorkereskedelem és a piacozás szokása is meggyökerezett.
A huculok nyelve különbözik a környezetükben élő ukránokétól, ám azt a cseh tudós legendának mondja, hogy a doni kozákok leszármazottai volnának. Rehor leírja, hogy a huculok rendkívül szorgalmasak és vendégszeretők, ugyanakkor hajlamosak a bosszúállásra és az italozásra. Ami étkezési szokásaikat illeti: a kenyeret nem ismerték a XIX. század végén. Főként aludttejet, kukoricakását, továbbá krumpliból vagy kukoricalisztből készült lepényt fogyasztottak. Gyakori vendég volt náluk – főként szárazság vagy kemény fagyok idején – az éhínség, amikor kénytelenek voltak a fák hajtásain, vagy leveleken tengődni. Szokásaikon hosszan elidőz a cseh kutató. Elmondja többek között, hogy a házasságkötés nem érzelmi alapon, hanem vagyoni szempontok szerint történt. Nem volt könnyű menyasszonyt találni a hegyek közt szerteszórtan megtelepült kisebb-nagyobb falvak-tanyák között, ezért a huculoknál gyakori volt a rokonok közti házasság.
A XIX. század végén, amikor a kisebb népek is eljutottak a maguk másoktól való különbségeinek, illetve rokon jegyeinek felismeréséhez, Rehor figyelmét felkeltették az ismeretlen huculok, akikről mi magyarok is alig-alig tudtunk és tudunk valamit, holott itt éltek és élnek a közelünkben.