Ellenőrök a hatoson

Aki realista zsánerképeket, prózai helyzetdalokat vár székesfővárosunk egyik leggyakrabban használt tömegközlekedési eszközéről, a hatos villamosról, igencsak kellemesen csalódik Prágai Tamás Ellenőrök a hatoson című elbeszéléskötetének elolvasása után. A könyv címadó írásának kiinduló helyzete a valóságban gyökeredzik. Milliónyi pasztell és harsány árnyalata van az eseménytelen eseménysornak, ahogy Prágai elbeszéléseinek egyik vissza-viszszatérő alakja, egy bizonyos Sobriewicz nevű, tétován, rokonszenvesen csetlő-botló modern ködlovag utazik a villamoson, és mindent átemel a látomások világába. Teremtő képzelete minden apró-cseprő eseményt megdolgoz, továbbgondol, mikrodrámává fejleszt. A tárgyakat is már-már élő organizmussá, az életünkbe lépten-nyomon beleavatkozó lénnyé avatja. Így igencsak döbbenten szembesül a tényekkel, ha valamiféle drasztikus esemény erőszakosan kiragadja őt a valóságra vetített, annál sokkal izgalmasabb álomvilágából a kelletlen és kellemetlen huszonegyedik századba, annak is legperfidebb pesti színterére. Igencsak csodálkozik például, hogy az a vonzó külsejű lány, akit szeretne megszólítani, már régen nem tartózkodik a „viszonylaton”, amire összeszedi a bátorságát. Helyette jegyellenőrökkel szembesül, akik percek óta próbálják kiragadni őt a maga teremtette univerzumból. Vízió a Hét évig anyatej című, valóságot és rémálmot vegyítő Sobriewicz-történet is, amelynek kafkai helyszíne néha zárt intézetre, máskor szülészeti klinikára vagy egyszerűen egy high-tech stílusú munkahelyre emlékeztet, csarnokokba plántált pálmafákkal, délszaki növényekkel. A tér ebben az elbeszélésben is benépesül ősvilági képzetekkel, mintha az emberiség vélt és valóságos története peregne végig Sobriewicz agyán. A virtuális és a tényleges valóság elemeiből összerakott álomvilágban aztán a narrátor – pontosabban a látomásaival bennünket, olvasókat irányító, vezérlő főhős – randevúzik saját gyermekkori énjével. Eközben indiánforma lények, akikről néha úgy rémlik, mintha inkább a főhős tébolydabeli szobatársai lennének, fura próbatételeknek vetik alá. Köznapi életünk démonizálódik egy gyilkosság rémképeiben, amelyről szintén nehéz eldönteni, valóban megtörtént-e, vagy csupán egy valóságshow nézőjének megbolydított képzelete szabadult el az esti televíziózás közben (Erdőmester). Máskor a legócskább, Blaha Lujza tér környéki, lerobbant bel-pesti, abszolút költőietlen antipanoráma válik útvesztővé, amelyben reménytelenül eltévedünk.
Prágai Tamás barbár intenzitással elénk varázsolt, a metafizikai semmiből és a szó leghétköznapibb értelmében vett semmiségekből párolt látomásairól Shakespeare-t idézve elmondhatnánk: Őrült beszéd, de van rendszere. Ám az a gyanúnk, hogy az író és alakmásai nagyon is normális, élénk képzelettel megáldott, a mostaninál épelméjűbb és teljesebb világba való emberek. A „való világ” (a szónak köznapi és televíziós variánsában egyaránt) vált tökéletesen elmeháborodottá, amelyet Prágai Tamás kiváló elbeszélései az úgynevezett művészi hazugság igazságának teremtőerejével egyszerűen csak regisztrálnak.
(Prágai Tamás: Ellenőrök a hatoson. Elbeszélések. Kortárs Kiadó, 165 oldal, 1400 Ft.)