Imaverseknek, versimáknak, apokrifoknak nevezi Jókai Anna a Virágvasárnap alkonyán című könyvében olvasható munkáit. A Kossuth-díjas írónő a magyar társadalom életéről üzen olvasóinak. Olykor emelkedett hangú fohászokban, máskor halkan esengve kér kegyelmet a teremtő Atyaistentől, az emberek sorsát is vállaló, megváltó Fiúistentől a magyarság és az emberiség számára.
Hatalmas lelkierővel lesz úrrá a kételyein, mert nincsenek illúziói az átlagemberi mentalitásról, de azt is tudja, Isten mennyire irgalmas és megbocsátó. Egyetlen dologtól nem tudja megmenteni az embert: saját öngyilkos vagy kifejezetten buta cselekedeteinek következményeitől. Még kevésbé saját embertársainak kegyetlenségétől. Nem véletlenül fejezi be az Ima kétezer küszöbén című, nagy ívű prózaversét éppen így: „…gyere, Isten, akár büntetni is, / mert Néked még a büntetésed is irgalmasabb, / mint a jutalom, / amit embernek készített az ember”. Az író-költőt ugyanakkor nem vakítja el a rettegés, nem borítja el az egyetemes szorongás sem. Jókai Anna ugyanis tisztában van azzal, hogy egyáltalán nem olyan kevés az igazak száma e földön, mint azt a legelkeseredettebb pillanatainkban hinnénk. Ám a krisztusi humanista költő nem zárhatja ki az elesetteket, a bűnösöket az üdvösségből, hiszen Jézus is a betegekhez jött el, nem az egészségesekhez.
A jelenkori emberiség iránti aggódásánál is megrázóbb a féltés, amit Jókai Anna a jövőnkért érez. A „semmitől” viselős korai narkomániásokért, a mindennapi látszatnyüzsgés és fontoskodás megszállottjaiért, a hétköznapi szükségletek ördögi köreinek rabjaiért, a panelszürke betondzsungelbe született, Isten képére teremtett gyerekekért egyaránt imádkozik. A nemzet s a magyarság fölemelkedéséért is képes magas hőfokon szólni, ahogy teszi az Ima Magyarországért című költeményben.
Műfaji szempontból igen változatossá teszik a kötetet a különféle alkalmakra született Apokrif imák, amelyekben a filozofikusan aforisztikus haikutónus, a finom irónia, de az ostorozón erőteljes humor is fölcsendülnek. Új oldaláról mutatkozik meg Jókai Anna például A fáraó utolsó imája című költeményben, ahol a látványnak, a versképet alkotó megjelenési formának is komoly szerepe van. Ellentétben számos öncélúan formabontó művel, az említett költeményben a formai játék belső üzenetet hordoz. Az egydimenzióssá egyszerűsített piramisforma a pellengérre állított bölcsesség nélküli meddő okosság, a féltudás szimbóluma. Jókai Anna a játékos öniróniából is ízelítőt ad az Életmű című kötetzáró önvallomásban: „Valami újba kéne fogni. Csinálni egy formabontó koldus-tarisznyát. Adjatok, adjatok, amit Isten adott…” Az árnyalt tradicionalizmus, a krisztusi humanizmus, az önfeledt játékosság hármas egysége teszi hitelessé azt a bölcsességet is, amellyel Jókai Anna, hasonlóképpen a Ne féljetek című regényének alapattitűdjéhez, a halálfélelmet is megszelídíti. A Halál Angyala szól című költemény tanúbizonysága szerint a hívő ember tisztában van azzal, hogy a halál nem az élet végét, hanem egy másik élet kezdetét jelenti.
(Jókai Anna: Virágvasárnap alkonyán. Versimák. Széphalom Könyvműhely, 2004, 1990 Ft)
origo.hu
Napi balfék: Itt van Magyar Péter üzenete a nézőknek!
