Kenyér és rántottahegy

A százhuszonöt évvel ezelőtt született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre emlékezik a Tiszatáj júliusi számának több verse, esszéje, tanulmánya. Juhász Ferenc Születésnapi halál-napló című versével emlékezik Móriczra, Lengyel András viszont Móra és a nagy nyomdász, Kner Imre, Péter László pedig Móra és Löw Immánuel rabbi kapcsolatával foglalkozik.
Benyovszky Krisztián Évődés címmel ír esszét, amelynek értelmező alcíme: Az étel és az evés szemiotikája Móricz Zsigmond műveiben. A szerző elöljáróban leszögezi: „Nem mondunk új dolgot azzal, ha kijelentjük, hogy Móricz olyan író, akinek regényeiben és novelláiban meghatározó szerepet játszanak a gasztronómiai témák és képzetek…” Ezután példákat sorol és elemez. Egyik korai regényében, az 1914-es Árvalányokban így ír Móricz: „Ez az igazi perc, s e percben a tál az asztalon, a tányér, a kés, a villa, ezek a legdicsőbb szerszámok, s a szájban szétfolyó nedvek, a pác íze, a tejfelek, a fűszerek, a zsírok, a jól sűlt, friss kenyér, a jó könnyű, iható szőlősi bor. Ez olyan gyönyörű és nemes érzésekkel fonta össze a társaságot, hogy ebben a szent pillanatban senkinek nem volt gyilkos szándéka felebarátja ellen…” A Kivilágos kivirradtig című regényben (1924) az evés a történelem és a sors csapásai, a rémes múlt és a baljós jövendő elől való menekülés jelképe. Emlékezetesek a Légy jó mindhaláligból azok a mosolyogtató sorok, amelyekben az éhenkórász kollégiumi diákok „kenőcsöt” falatoznak. Ugyanilyen feledhetetlenek az Úri muri azon jelenetei, amelyek az evés-ivás-mulatozás körül forognak. Csörgheő Csuli tenyérrel markol bele a „rántottahegybe”. A Kerek Ferkóban is szól az író azokról a „bárdolatlan, kocsistempójú urakról, akik ostobák és műveletlenek és pökhendiek, önhittek, falánkok, habzsolók, mint az állatok…”
Móricz talán legismertebb novellájában, a Tragédiában is fő motívum az evés. A szerencsétlen, beszédes nevű Kis János addig fal, amíg összeesik. Az egész világ elleni gyűlölettel zabál. Benyovszky idézi Bahtyin megállapítását: „Szomorúan enni lehetetlen. A bánat és az evés nem egyeztethetők össze.” – hozzátéve: „A novella fényében ezt kiegészíthetjük azzal, hogy haraggal enni is lehetetlen…”
Végezetül a szerző megállapítja: Móricz novellái és regényei kiváló forrásául szolgálhatnának egy olyan kultúrantropológiai kutatásnak, amelynek témája az „evés és a nemzeti karakter” volna.