A balatonszemesi házban

Vándor, ha a magyar tenger déli partjának még augusztusi pompájú, de már kicsit őszies hangulatú, csupa ligetből, csupa régi, romantikus házból álló településénél, Balatonszemesnél leszállsz a zöld, Balaton melléki buszról, ne kerüld el a színészkirály szentélyét. Latinovits Zoltánt nevezte így gyászkölteményében Nagy László. A színészt, aki úgy szólaltatta meg a verset, mintha ő maga lenne költő, hiszen százszázalékosan átélte a vajúdás kínját.
A múzeumban látható rekvizítumok, meghívók, lemezek, újságcikkek megidézik Latinovits híres estjeit, amelyeken, ha kell, hamiskás és vérbő volt, mint Petőfi Sándor A négyökrös szekér című költeményének előadásakor. Máskor elénk tárja a József Attila-i tudathasadás éleslátásának iszonyatát, ami az Eszmélet című versből kristályosodik ki a legpontosabban. A mi, ötven és hatvan közötti nemzedékünk már mindig Latinovits hangján hallja: „Nappal hold kél bennem, s ha kinn van az éj – egy nap süt idebenn.” S ezer hangon sírta, üvöltötte Weöres Sándor halandzsaversét is: „Panyigai panyigai panyigai ű.”
És a tárlóbeli képek mozgóképpé elevenednek: emlékszünk arra a kivételes élményre, ahogyan a filmvásznon eljátszotta Örkény István Tótékjának pszichotikus őrnagyát Fábri Zoltán művében, vagy Krúdy Gyula örök vándorát a Szindbád című Huszárik-filmkölteményben. És sorban emlékeztet bennünket a sok-sok beszélő tárgy Latinovits nagy színpadi szerepeire is. Savonarolára Thomas Mann Fiorenzájából, vagy Cipollára Thomas Mann Mario és a varázslójából. Böngészgeted a kicsiny, hangulatos szemesi házban rejtőző gazdag múzeumi relikviákat, és olvasod: a Szűz jegyében, 1931. szeptember 9-én jött e világra. Idén lenne hetvenhárom éves. Nyughatatlan lelke elűzte a mérnöki pályáról, debreceni segédszínészként váltott életutat 1957-ben, majd Miskolc, Budapest (Vígszínház, Thália Színház) és a veszprémi Petőfi Színház következett. Eljátszotta a világirodalom legszebb férfiszerepeit, számos hanglemez, film és színházi előadásról szóló televíziós felvétel őrzi tehetségét. Jogos hát öccse, Bujtor István színművész jellemzése: „Keserű, de fölemelő vigasz a korai halálért, hogy Zoltán bátyám azon kevés színészek közé tartozik, akik túlélték saját halálukat már e földön is.”
Az igazi, nagy, önemésztő tehetségekre jellemző módon lobogott, konfrontálódott a politikai hatalommal, a színházakat, a filmet kézben tartó középszerűséggel. Egyedül Balatonszemesen nyugodott meg háborgó lelke. Ahogy meg is írta és szóban is vallotta: ha a vonat elhagyja a szárszói állomást, s feltűnik Balatonőszöd tőszomszédjában a szemesi állomás épülete, s megérzi édesanyja házának közelségét, újra gyermekké válik.
Ám a sok kapott seb egy idő után összeért. Már a szemesi Bagolyvár utcán megtett séta sem hozott számára gyógyírt. Huszonnyolc esztendeje, 1976. június 4-én, a trianoni döntés évfordulóján vetette magát a vonat elé kedvenc vasútállomásán. Alig pár kilométerre a balatonszárszói állomástól, ahol vagy balesetben, vagy öngyilkosság miatt József Attila meghalt.
Vándor, ha végignézted a múlt század egyik legnagyobb színművészének múzeumát, ne mulaszd el felkeresni a szemesi temetőt sem! S tegyél egy nemzeti szalaggal átkötött virágot Latinovits Zoltán sírjára.