A huszadik század egyik paradoxonja volt, hogy itthon a hazájukat legjobban szeretők érezték magukat hazátlannak. Ennek az életérzésnek a megszólaltatója Csanádi Imre Hazátlan című költeménye, amely kulcsverse annak az emlékkönyvnek, amelyet Csanádi Imre emlékezete címmel jelentetett meg a Nap Kiadó Alföldy Jenő szerkesztésében. Zámolyból indult útnak Csanádi, akár Csoóri Sándor. Az emlékkönyvben szerepel a Közös szülőföld, közös ég című írás, amelyben Csoóri úgy emlékezik költőtársára, mint a falu egyik élő legendájára. Bevallja, hogy először elolvasva Csanádi Imre Esztendők terhével című verseskönyvét, elmaradt a gyors revelációélmény. Fokozatosan értette meg, hogy a formailag tökéletes költemények rendkívüliségét az adja, hogy hitelesen szólal meg belőlük a múlt, a tradíció. Idézve Csoórit: „Mintha mindegyikben apám vagy anyám beszélt volna nekem félálomban Zámolyról, a temetőben megmaradt Árpád-kori romról, Bőde Jánosról, akit a mi földünk közelében csapott volna agyon a villám.” Vannak költők, írók, akik rendhagyó formákat, nyelvezetet teremtenek, és vannak, akik újkori klasszikusként szőnek szintézist a régiek által teremtett hagyományból. Ilyen Csanádi is, akiben Weöres Sándor az örök vidékit, a nem budapesti magyar nyelv legnagyobb újkori poétáját ünnepelte.
(Csanádi Imre emlékezete. Nap Kiadó, Budapest, 2004, 2290 Ft.)
origo.hu
Újabb osztrák útzár lehetetleníti el a magyar ingázókat
