Az írás harmadik aránya

Nyers és fanyar erő árad Kondor Péter Az írás harmadik aránya című első verseskönyvéből. A huszonéves ember intenzitása, amellyel minél többet, a lehető legtöbbet szeretne a világból magához ölelni. Annak az ősmagyar és huszadik századiasan kakofón motívumokból építkező dzsesszmuzsikának távoli rokona ez a költészet, amely Dresch Dudás Mihály vagy Grencsó István muzsikájából árad.
„Mióta elszabadultam / a pórázról tudom, / ha nem látnálak meg / egyszer nem is / léteznél talán.” Vannak az életnek olyan megvilágosodott pillanatai, amikor ráébredünk annak a dolognak, vagy annak az embernek az igazi lényegére, vagy lényére, akit mindig is ismerni véltünk. (Akárki is ez a vers.) A fiatal, kamaszkorából nemrégiben kilábalt férfi így találkozik naponta, ismeretlen ismerősként azzal a lánnyal is, akit szeret, vagy akit szeretni vél. Óhatatlanul is az édesanyjához mér először mindenkit, az anyához, aki először képes az embert önzetlenül és feltételek nélkül szeretni: „Úgy szeretett (az édesanyám), hogy ízt adott az ételnek és nem csak életet, hanem életkedvet is.” Kondor Péter úgy tárja föl magának a világ lényegét, hogy minden szó, minden gondolat, minden mítosz megértetéséért hajlandó újra és újra megküzdeni. Az anyamítosz sajátos újraértelmezése mellett figyelemre méltó, ahogy saját magának újraértelmezi a kezdetben vala az ige bibliai üzenetét, a mindenható nyelv alapegysége, a szó szerepét: „Az utolsó szó / lesz az első / őröl hegyet / tengert csapol.” A nyelv annak, aki olyan boszorkányos ügyességgel és ihlettel játszik vele, mint Kondor Péter, segít fölpattintania a világ héját. S a költészet lényegét is: „dalnak része úgy legyek / hogy mivé lennem kell / magyarul jöjjön létre itt / s mivé lennem kellett / majd onnan megnevez”.
A ember azt hihetné, hogy ő uralja a nyelvet, s a nyelv, az ige által a mindenséget. A költő, aki az igazi bölcsesség birtokába jutott, tisztában van azzal, hogy a nyelv, amellyel a teremtő megkülönböztetett bennünket, gyarló embereket a világegyetem többi teremtményétől, nem a mi tulajdonunk. Nem mi használjuk őt, hanem ő nevez meg, ő használ bennünket.
És Kondor Péter szerint így keletkezik a tagolatlan hangokból a szó, a szavakból a mondat, a mondatokból a köznapi beszéd, a köznapi beszédből a költészet. Kondor Pétert nem csak a hagyományokat megsejtő bölcsessége teszi már most, első kötetével ígéretes költővé, hanem az a különös, őseredeti nyelvezet és a veretes formakultúra is, amellyel tudását hitelesen nyelvi formákba önti.
(Kondor Péter: Az írás harmadik aránya, Magyar Napló Könyvek, 2004, 65 old., 798 Ft.)