Egyenes zene

T É K A

Rájöttem, hogy a zene egész embert kíván, beleértve, hogy honnan és kiktől jön – az fog a hangszeren megszólalni. Rájöttem, hogy soha nem fogok tudni abból az indíttatásból muzsikálni, mint Coltrane, Griffin vagy a többi mester. Így támadt arra igényem, hogy a saját élményeimet játsszam. Ugyanis gyakorlás közben feltűnt, hogy miközben az első kis darabjaim létrejöttek, a nagyszüleimre gondoltam. Azóta is fontos ez az irány. Hogy az én szeretteim mindig ott legyenek a lelkemben – visszhangoznak Dresch Mihály szavai a magyar zeneéletben, s hogy komolyan is gondolja, azt kézzel foghatóan érezzük a legutóbbi lemezén, az Egyenes zenén.
A Dresch Quartetet hallgatva sokszor eszembe jut, vajon menynyire mélyen gyökerezik a magyar népzenei hagyomány a lelkünkben? Mennyire érezzük sajátunknak ezt az évezredek érlelte örökséget? Dresch Mihályt valahogy úgy fogta meg a folklór, ahogy Bartókot, Kodályt: soha többé nem tudtak úgy leírni egy hangjegyet sem, hogy azt ne itatta volna át ez az életre szóló élmény.
Az Egyenes zene jó pár száma nyíltan vállalja a folkeredetet, konkrét népdalokat, táncdallamokat dolgoz fel. Néhány darabban azonban csak hangulatában és lelkületében érezzük ezt a hagyományt, mint a címadó műben, a Füstben, az Áldásban vagy a Hajnalban, ezek azonban, ha lehet, még meggyőzőbbek: Dresch úgy használja a népzenét, mint a festő a színeket, annyira természetesnek érezzük, hogy jelen van a dzsesszműfajban. Olyan névjegy ez, mint másnál egy-egy állandóan viselt ruhadarab, egy-egy örökké visszatérő szófordulat. Csak éppen ez tesz igazán egyéniséggé, nem a külső, felvett stílus, mert ez belülről fakad, s ettől mindent meghatároz. Ez az, ami a Dresch Mihályt a világ legjobbjainak egyikévé teszi.
Az Egyenes zene a lélek mélységeiről is szól. Dresch élete egyik nagy krízisének fájdalmait komponálta bele a lemezbe. Az címadó Egyenes zene, a fájdalmas szaxofonszólóval és a hozzá csatlakozó, szinte síró népi hegedűhanggal, vagy a Hajnal reményteli motívumai keserédes nosztalgiát teremtenek, hogy aztán a meghatóan bájos gyermekhang, Dresch Anna nevű kislányának éneke varázsolja el a hallgatót. Egy egész életút bújik meg a számok között, minden keservével és örömével. Ahogy Dresch mondja: „hogy az én szeretteim mindig ott legyenek a lelkemben”.
(Dresch Mihály Quartet: Egyenes zene. BMC Records, 2004)