Miként lesz egy magyar lányból francia színésznő? Látszólag egyszerűen. A budapesti gimnázium elvégzése után Varga Veronikának sem a színművészeti főiskolára, sem az ELTE francia szakára nem sikerült bejutnia. Bánatában Brüsszelbe utazott, hogy alaposabban elsajátítsa a nyelvet. Bébiszitter lett egy családnál. 1988 nyarán hazajött, de csak azért, hogy szüleinek bejelentse, visszamegy és tizenkilenc évesen megpróbál bejutni a belgiumi színművészeti főiskolára. Magnóról tanult meg francia nyelven két jelenetet. A felvételi bizottság dőlt a nevetéstől, olyan erős akcentussal adta elő a Feydeau-szöveget – meséli –, de ő csak mondta a magáét, mint egy fúria. Majd magyarul szavalt el egy József Attila-verset. Fölvették. Hogy fenntarthassa magát, esténként és hét végén a végkimerülésig dolgozott. Két év múlva, 1991-ben „átfelvételizett” a párizsi színművészetire, ott folytatta a tanulmányait. Előtte a fonetikatanárnő hangról hangra tanította be a jeleneteket, hogy kiküszöbölje az akcentusait. Sikerült.
Első év végén odalépett hozzá egy ügynök a kávéházban, mondván, van egy film, amelynek a szereplőválogatására elküldené. Noiret mellett kellene eljátszania a női főszerepet. Nem akart hinni a fülének, amikor a hetekig tartó válogatás után a választás ráesett. A Párizs királya című Noiret-film a harmincas évek színészkirályáról szól, aki rajongóját, egy szegény kelet-európai emigráns lányt, akit az utcán ismer meg, magához vesz, fölkarolja, majd szerephez juttatja. A lány hovatovább fölébe nő, Párizs egykori színészkirálya ugyanis már nem tudja követni az avantgárd színházi áramlatokat – amelyeknek hullámtaraján lovagol az általa fölkarolt, ünnepelt színésznő –, s kikopik a színházból. Varga Veronika számára a legszebb élmény a zárójelenet maradt, amelyben Csehov Sirályának Nyinájaként Trepljovhoz intézett monológját a nézőtéren ülő idős színésznek mondja. Nem lehet eléggé hálás a sorsnak, ismételgeti, hogy pályája kezdetén egy ilyen kaliberű művész mellett leshette el a filmes szakma fortélyait. Csaknem párhuzamosan ezzel ugyancsak főszerepet kapott Émilie Müllerrel, ezt a művet az év rövidfilmjének nyilvánították. Alig fejezte be a forgatást, új szerepet kapott Eric Barbier Gimnáziumi évek című filmjében, amely a ’68-as diáklázadásról szólt; a rendező később a férje lett. A főiskola befejezése után négy nagy filmszerepe volt, de jobbára színpadon játszik.
Első nagyobb színpadi szerepét (Solomonie) egy Gilbert Lely-darabban játszotta, Christian Rist rendezésében, amely az avignoni fesztiválon igen nagy sikert aratott. Izgalmas feladatot kapott, egy démonok megszállta, tizenhat éves lányt kellett életre keltenie, akit erőszakkal férjhez kényszerítenek, s a nászéjszakájától kezdve rémlátomások gyötrik. Aztán újabb állomások következtek színészi pályáján, egyebek közt egy Kroetz-darabban játszott Christophe Pertonnal a párizsi Théatre de la Ville-ben, majd Ingmar Bergman Próba után című, háromszemélyes drámájában lépett föl Anna Carinával és Bruno Cramerrel. A Bobigny nagytermében egy modern Faust-változatban játszott, majd megkapta élete nagy szerepét, a Phaedrát. Christian Rist – az egyik legnagyobb, klasszikus művekre specializálódott rendező Párizsban – természetesnek találta, hogy az őrületbe hajszolt lány után eljátszassa vele Racine Phaedráját a Tempete-ben, ahol két éven át játszották, valamint turnéztak vele Franciaország 22 városában és Marokkóban. Számára a szerep mérföldkövet jelentett; már maga az elmélyült próbafolyamat is izgalmas volt, amíg megtalálták a kulcsot Phaedra lelkivilágához és Racine nyelvi univerzumához. Mondhatni, hangonként haladtak előre, partitúraként kezelték a textust. Ennélfogva a rendkívül artisztikus, már-már archaikus Racine-szöveg egy idő múlva teljesen természetessé, átélhetővé vált, holott első olvasásra jóformán semmit sem értettek belőle, idejét- múltnak, szinte nevetségesnek érezték. Végül, a mondatok zeneisége, lüktetése valósággal bűvkörébe vonta – idézi föl az élményt.
Szépen alakult-alakul a pályája, családi élete, ám ami nagyon hiányzik, az Budapest. Vágyik arra, hogy kipróbálja magát magyar színpadon, magyar filmben. Idén nyár elején végre megadatott, hogy Ficsku Pál Hét rongy című novellája alapján készült televíziós kisfilmben szerepelhessen Sós Mari rendezésében, ami még jobban fölszította benne a vágyat a további itthoni munkára. Sós Marinak van egy nagyobb terve is vele, Márai-regényt szeretne forgatni, de egyelőre nem kaptak rá pénzt.
Hamarosan Irina Brookkal, a világhírű rendező lányával fog együtt dolgozni, aki most nagyon „felkapott” Franciaországban. Stílusvilága, szemlélete merőben különbözik az egyszeri, megismételhetetlen jelenségnek számító Peter Brookétól, magyarázza kérdésemre. Az ő univerzuma a gyerekkorba visszaröpítő álom, a varázslat színháza. Thornton Wilder A Szent Lajos folyó hídja című híres regényének adaptációját adják majd elő, 26 városban több mint hét hónapig
játsszák, majd külföldi turnéra viszik. Veronika valós személy, La Pericola, a legendás színésznő szerepét alakítja benne, kamaszkorától öregségéig. Újabb szép kihívással ajándékozta meg a sors. Ám annyi drámai szerep után szeretne végre vígjátékban is játszani.
origo.hu
Itt a TEK rendkívüli bejelentése
