Frei Tamás és a golflabdagyomor

T e l e v í z i ó

Frei Tamás dossziéja dermesztő képet fest az amerikai hamburgergenerációról. Életük a tévé, a számítógép és a gyorsbüfék háromszögében zajlik. Vágyaikat az étel- és italreklámok határozzák meg. Mivel szellemükkel, lelkükkel, személyes ambícióikkal nem tudják birtokba venni a világot, a matéria felé nyitnak. Hatalmas „bendőt” növesztenek, amelybe éjt nappallá téve zuhogtatják a chips-, hamburger- és édességhegyeket, szénsavasüdítő-hullámokat. Százkilósra felhízva akadnak köztük, akik tudatosan gyarapodnak tovább. Amerikában ugyanis bizonyos testsúlyarányt elérve az egészségbiztosító már fizeti az egyébként életveszélyes műtétet, amely során gyomrukat golflabda méretűre operálják. Azontúl reggeli gyanánt marékszám öntik magukba a vitaminokat, mivel természetes formában többé nem tudnák befogadni. Enni alig néhány falatot képesek. De legalább fogynak, egyre fogynak, és ezt már senki nem veheti el tőlük. Életük egyetlen igazi teljesítménye ez, s az egyetlen igazi ügy is számukra, hogy ingatagon működő testüket minden gondolatukkal, akaratukkal és tettükkel tovább adminisztrálják.
Frei Tamás a sok sebből vérző bérgyilkosdosszié után végre közérdekűbb, biztonságosabban megvalósítható témákhoz nyúl, csakhogy ezekben is megtalálja magának a szakmai banánhéjat. A golflabdagyomor-operáció kapcsán csupán két Amerikában élő magyar hölgy szólal meg, akik saját bevallásuk szerint átestek a beavatkozáson. Orvos se pró, se kontra nem nyilatkozik, pedig Frei szerint a műtétet Magyarországon is végzik. Magára valamit is adó média ilyen bizonytalan hitelességű anyagot nem vállal fel csupán azért, hogy sokkoljon. A másik kalandos megoldás, amikor Frei az anyagot úgy vágja meg, hogy azt illusztrálja vele, a mai ember annyira nem sportol, hogy már lépésszámlálóval kell magát mozgásra kényszerítenie. Később viszont kiderül, hogy az úr rögbisérülései miatt lett csaknem járásképtelen.
A pécsi anyukától pedig, aki a reklámokat, a tévétársaságokat és az internetet teszi felelőssé gyermekei kóros elhízásáért, elfelejti megkérdezni, miért tömi őket tejszínhabos édességgel, miért hagyja őket korlátlanul internetezni, miért nem járatja őket különtornára stb.
A magyar iskolaigazgatók, a tévétársaságok, az üzlet- és étteremláncok, a kevéssé aktív civilek, sőt a túl kényelmes magyar parlamenti képviselők viszont megkapják Freitől a magukét. Egyedül csak arról nem esik igazán szó, hogy legelsősorban mindenki magáért és a közvetlen környezetéért felelős. Talán mert a személyes felelősség – úgy tűnik – Freinek sem erős oldala.
(Frei-dosszié. TV2 – október 18., 20.15)