Krzysztof Zanussi és a metafizika

Áldozat címmel ma tartják meg a Szindbád moziban a kilencedik keresztény amatőr filmszemlét Krzysztof Zanussi elnökletével. A lengyel film nagy nemzedékének tagja 1939. július 17-én született. Andrzej Munk tanítványa, Andrzej Wajda és Jerzy Kawalerowicz kortársa, filmjeit legutóbb a tegnap zárult Zanussi-filmhéten láthatta a közönség a Szindbád moziban. A rendezővel, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarán tartott konferencián is részt vett, az Uránia Nemzeti Filmszínházban beszélgettünk.

Pörös Géza filmesztéta 1991-ben megjelent Illuminációk című Zanussi-monográfiájában a lengyel filmművészet nagy nemzedékén belül a sziporkázó intellektusú különutasként emlegeti önt, aki nem tesz különbséget kis és nagy feladatok között…
– Valóban nem gondolok arra, hogy kis vagy nagy filmeket készítek. Minden film lehetőséget ad arra, hogy üzenjek a világnak a világról, a szeretetről, az életről és a halálról.
– Már az 1966-os Kisvárosi halál című főiskolás vizsgafilmje is vihart kavart az ateista szocializmusban.
– Nem ez volt az első botrányom, fizika szakos egyetemistaként készítettem hasonló alkotásokat. Amatőrként kezdtem a pályámat, hívő is vagyok – ezért is vállaltam nagy örömmel a magyar keresztény amatőr filmszemle zsűritagságát. A Kisvárosi halál helyszíne egy kolostor. A hatvanas évek kommunizmusában a főiskola vezetésének első reakciója az volt, hogy a mű kerüljön a sülylyesztőbe. Aztán a dékán ravasz döntést hozott: ki kell küldeni Moszkvába, egy komszomolista filmszemlére.
A mű eljutott a Mannheimi ökumenikus, katolikus és protestáns filmfesztiválra is. Ugyanazon a héten mindkét helyen díjat kaptam. Moszkvában a film árnyaltan ateista szemléletét dicsérték, bevált hát a dékán trükkje. Mannheimben az elmélyült hit vizuális élménnyé finomításáért kaptam a trófeát. A moszkvai indokolás annak a világnak a szemléletéből adódik, amelyből 1981-ben emigráltam Párizsba, ahol a rendszerváltozásig éltem.
– A Zanussi-művek árnyalt életfilozófiáját a leglátványosabban talán az Illuminációk és a Spirál hordozzák. Van-e a létünknek metafizikai célja?
– Az 1978-ban elkészített Spirálban egy rendkívül tehetséges mérnök egyik pillanatról a másikra szembesül azzal, hogy meg kell halnia, s ettől szétesik az élete. A reménytelen végkicsengéssel valójában a kommunizmusra mondtam nemet. Filmem metafizikája a redukció matematikai képletére hangoltan épült fel. A metafizikai valóság hiánya keltette fel a nézőben azt az érzést, hogy a metafizikának igenis léteznie kell.
Furcsa, hogy mégis a korábbi, 1973-ban készült Illuminációra hivatkozom mint szintézisre. Ebben egy tudós lemond a szocializmusbeli karrierjéről, hogy életét a családnak, a hétköznapi humanizmusnak szentelhesse. E mű válaszol az ön burkolt kérdésére: érdemes-e élni, vagy nem? Nincs választásunk, az életet kaptuk. Azért, hogy megtaláljuk a helyünket. Mint ahogy egy matematikai feladatnak, az életnek is van megoldása. Ezt magunknak kell megtalálnunk, s a halálunk után derül ki, helyes volt vagy nem. A másik burkolt kérdésére, hiszek-e Istenben, a válasz: igen.
– Új filmjének címe: Persona non grata.
– A mű első része már elkészült, egy hónapos szünet után kezdünk majd a folytatásba. A film az oroszországi diplomaták történetének ürügyén a szeretetről és a halálról szól; hiszen mi másról érdemes filmet készíteni?