Igaz-e, hogy írónak készült, mi több, középiskolásként nyert irodalmi pályázatot?
– 1968-ban valóban megnyertem az Így írtok ti című novellapályázatot. Az első díj arra buzdított, hogy elkezdjem levélben szervezni írástudó barátaim körében a Rockírók Társaságát. Ám a rendőrség őrizetbe vett, és eljárást kezdeményezett ellen-írószövetség szervezéséért. Lebukásom történetét a fiatalok, akik már nem tudják, mi az, hogy Kádár-korszak, kiváltképp döbbenettel hallgatják. Ez az ártatlan egyletszervezési kísérlet sokáig megtorpedózta filmrendezői pályafutásomat.
– Ennek dacára az érettségi óta folyamatosan a filmszakmában dolgozik.
– Filmes pályám is díjjal kezdődött, amatőr filmfesztivált nyertem a Persephoné kertje című mitológiai ihletésű halálfilmmel. Jelentkeztem a főiskolára, kiestem a felvételi versenyből, de az egyik felvételiztető tanárom, Makk Károly közbenjárására felvettek világosítónak a Mafilmhez. 1981-ben, az enyhülés legelején végre főiskolás lettem. 1990 után kezdtem el A gólyák mindig visszatérnek című, Fekete István emlékének szánt filmemet. Ekkor felkeresett Fekete István özvegye, Piller Edit, és elmondta nekem, amit ifj. Fekete István írónak a Fekete István az édesapám volt című könyvéből tudott meg az ország, nevezetesen, hogy az ávósok leverték a férje veséjét, és hogy fia, ifjabb Fekete István 1956-ban a Széna téren harcolt Szabó bácsi csapatában, ezért ’56 után emigrálnia kellett. Az időközben elhunyt Edit néni beszélt rá, hogy vigyem bele a filmbe 1956-ot. Saját intéző édesapám, valamint idősebb és ifjabb Fekete István életének motívumaiból felépítettem egy történetet arról, hogyan tette tönkre a hatalom 1956 után vidéken is a magyar hagyományt és az értelmiséget.
– Legújabb munkája, A hagyaték című film is a tradícióról szól.
– A hagyatékot a filmművészetben egyedülálló egyszemélyes kamaradrámának szánom, amely átíveli a XX. századot. Történetem egyik szereplője, egy fiatal nő, nagyapja halála után az öregemeber régi házában rábukkan a naplójára, s annak lapjai elevenednek meg a sorokat leíró öregember és az azokat olvasó unoka kettős kamerájával. Eközben az unoka megtudja, milyen nagyszerű rokonai éltek, akiket nem is ismert. Ugyanúgy feledtük sokáig mi is, hogy a nemzet nem más, mint rokonaink legtágabb foglalata. A nemzet sok-sok rokonságból épül fel. Nem véletlenül hívták a tágabb családot nemzetségnek, s jelképezték a családfával. Ez az összetartó erő építi föl a társadalmat, a nemzetet. S ha szétverik, egyedül maradunk. Az erő megtalálása a film kulcsa, a főhősnő végül egyértelmű igent mond a tradícióra.
Puszt Tibor filmrendező, Budapest, 1951. február 5. Középiskolás diákként illegális írószövetség alapítása miatt zaklatja a rendőrség, így csak 1981-ben veszik fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amit 1985-ben elvégez. 1971–1981-ig ügyelő a Mafilmnél. 1989 óta a maga alapította Filmex Kft. ügyvezető igazgatója és producere. A gólyák mindig visszatérnek című, 1992-es filmjével 1994-ben elnyeri a chicagói gyermekfilmfesztivál fődíját. További művei: Imre filmje (1998), Ibrinkó (2001). Jelenleg A hagyaték című történelmi filmlátomás forgatásán dolgozik.
Kardtársak című, a Balassi Bálint-emlékkard hagyományait bemutató filmje vetítésén vett részt tegnap este az Óbudai Társaskörben (III., Kiskorona utca 7.) Puszt Tibor rendező és Molnár Pál író. Szintén az Óbudai Társaskörben holnap délután ötkor vetítik Puszt Tibor A gólyák mindig visszatérnek című filmjét, majd a vendégek beszélgethetnek Raksányi Gellért színművésszel és Puszt Tibor rendezővel.
