A hűség poétája

Hol az ártatlan, nyílt tekintet? / Oly furcsa, hogy te
– én vagyok, ki feléd már csak búcsút intek.” Imigyen tekint vissza a múltba gyermekkori fényképével szembesülve a hűség poétája, Tóth Endre, akinek ma ünnepeljük kilencvenedik születésnapját.
A világcsavargók és világpolgárok korában azok közé tartozik, akik állhatatosak maradtak szülőföldjük megbecsülésében. Tóth Endre soha nem titkolta költeményeiben Debrecen, Csokonai Vitéz Mihály, Oláh Gábor, Gulyás Pál ősi városa iránti konok szeretetét. Míves kézzel bánik mindmáig a tradícióval, amelyet e nagy költők hagyományoztak reá. Tóth Endre a diadalmas költőkirály, Goethe weimari házában járva sem feledkezik meg Csokonairól: „S hirtelen egy koldusnál szegényebb, / viharvert poéta, ország vándora, / kinek nem kisebb / tálentumot adott a sors, vagy Isten.” Tóth Endre sorsára is illenek e kimunkált sorok. Őt, a klasszicista ideált őrző, a nemzet és a szülőváros iránt elkötelezett költőt, aki egyben poeta doctus is tudott lenni, jeles kötetei ellenére is viszonylag kevesen értékelik igazi rangján, bár 1985-ben elnyerte a József Attila-díjat rangos életművére, többek között az Egyedül a tömegben, a Mindenért megfizettem című kiváló verseskönyveire, a forrásértékű Oláh Gábor-monográfiára. Mégis, Tóth Endre megítélésére sokáig rávetült a vidéki irodalomszervezői szerepkörrel együtt járó, önként vállalt szerénység. Olvasószerkesztőként, fiatalok verseinek gondozójaként az Alföld című folyóirat hatvanas–hetvenes évekbeli fénykorának is jelentős tényezője volt.
Kilencvenedik születésnapján köszöntsük Debrecen jeles poétáját, irodalomtörténészét, szerkesztőjét azzal, hogy az igazi versolvasók szeretete mindig is megadta neki azt a tiszteletet, ami megilleti a valódi tehetséget.