A költőnek telibe kell találnia az alanyt

A Rátkai Márton Klubban csütörtökön este ötkor kezdődik a legközelebbi Gyurkovics Szalon, amelyen Gyurkovics Tibor költő és Németh Andrea fotóművész Fényének művészekről című kötetét mutatják be a szerzők Détár Enikő színművész, Kádár János Miklós festőművész, Tóth József fotóművész közreműködésével. Egyúttal Csavlek András festőművész nyitja meg a könyvben szereplő Németh Andrea-fotókból komponált kiállítást, amelyet december 22-ig láthatnak az érdeklődők.

Édes Alma kék szemével mintha mindig mosolyogna / Égi lencse, ami mások mosolyát is összefogja.” Ezt a két verssort Gyurkovics Tibor költő írta Németh Andrea fotóművészhez, akivel a napokban
jelentettek meg közösen egy ötven művészfotóból és ötven versből összeállított albumot Fényének művészekről címmel. Gyurkovics Tibor költő, író a kötet keletkezéstörténetéről elmondta, hogy amikor 1992-es infarktusa után már lábadozott, a kórház rehabilitációs osztályán megismerkedett a tüneményesen tehetséges fotóművészszel, Németh Andreával és nem kevésbé kiváló fotóművész édesapjával, Németh Józseffel. A lány lefényképezte a költőt egy jellemző pillanatban, akinek annyira tetszett a kép, hogy rögtönzött hozzá egy tréfás verset saját magáról: „Ez a pasas maffiózó / Egyenesen Al Capone / Semmiképp sem amorózó / De a nő után les torzó / Arccal vajon elkapom-e?” A kép D. Nagy Imre orvos-író Gyurkovics mint olyan című könyvének borítóján szerepelt először. A kórházi barátság a gyógyulás után is folytatódott a két művész között. Az évek során összegyűlt Németh Andrea-portrék közül a fotós és a lírikus kiválasztottak együtt ötven művésztársat. Képzőművészeket, például Gyémánt Lászlót, Kádár János Miklóst, Melocco Miklóst, Szervátiusz Tibort. A kiválasztott színészek között van Bessenyei Ferenc, Egri Márta, Sinkovits Imre és Gombos Katalin, a filmrendező Jankovics Marcell, az író Szalay Károly. Németh Andrea édesapja, Németh József vállalkozott arra, hogy könyv alakban kiadja a gyűjteményt. De hogy még izgalmasabb legyen, apa és lánya fölkérték Gyurkovics Tibort, hogy írjon mindegyik fotóhoz egy verset. – Én ezt a fajta alkotást az agyaggalamb-lövészethez hasonlítanám – jellemezte Gyurkovics a folyamatot, amikor az egyik alkotó a másik művét foglalja saját művészetének eszközrendszerébe. A dolog nem olyan, mint a hagyományos céllövészet, amelyben pontot lehet szerezni úgy is, ha az ember nem talál a célkör kellős közepébe. Az agyaggalamblövész vagy telibe találja a mozgó célt, vagy tökéletesen elhibázza, középút nincs. Hogy menynyire sikerült, azt a befogadók döntik el. Gyurkovics Tibor hozzátette még, hogy a versekben igyekezett megjeleníteni a fotó és a fotóművész sajátosságait, közben az ábrázolt művész műveiből és egyéniségéből is megpróbált ízelítőt adni, mindezt ráadásul igyekezett ironikusan tálalni. Élvezetes, de nem könnyű műfaj. Gyurkovics saját bevallása szerint akkor tudta magát olyannyira elengedni, hogy alkotói fantáziája fölszabaduljon, amikor hajnalonta a rolók rácsain bevert a fény. Ekkor maga elé tette az adott napra kiszemelt fotót. És nem volt mit tenni, telibe kellett találni az alanyt.