Azért létezünk, hogy beszéljünk egymással

Benno Barnard, a németalföldi költészet spiritusz rektora A hajótörött című kötetének bemutatóján járt újra Budapesten. A költő 1945-ben született Amszterdamban, 1976-ban költözött át a többségében flamand Hollandiából a németalföldi testvérországba, Belgiumba.

Barnard olyannyira otthonra talált a kétnemzetiségű, ám békés Belgiumban, hogy új hazáját az ideális Európa egyik alapmetaforájának tartja. A másik alapszimbólum a kötet címadója, Benno Barnard verseinek újra és újra felbukkanó félig valóságos, félig álomszerű alakja García, a spanyol matróz, akit egy tengeri baleset után a költő jelenlegi lakóhelyén, Antwerpenben vetnek partra a hullámok. A hajótörött a látszólag idegen, de valahol mégis otthonos európai földön szembesül az identitás alapkérdéseivel. Európa gondolkodóit összeköti az évezredes zsidó– keresztény kultúra, az Ó- és az Újszövetség. Az újabb korok nagy kétkedőit, többek között Martin Heideggert vagy Albert Camus-t is érdemes meghallgatni, de Benno Barnard szerint az igazán egyetemes humanista gondolkodó nem csak megmutatni tudja embertársainak a legsötétebb őserdők mélységeit, hanem ki is vezeti onnan őket. S erre az egzisztencialisták képtelenek. Számára az evangélikus lelkész és hebraista édesapjától tanult bibliai alapelvek, a krisztusi megbocsátás és a kegyelem és a haszidizmus író nagymestere, Martin Buber gondolatai jelentik az igazi fölismerést. Martin Buber Én és te című műve föltárja az utat, ami az éntől a teig elvezet. Amikor fölismerjük a másikban, hogy ő sem tárgy, nem objektum, hanem szubjektum, mint mi vagyunk. Azért létezünk, hogy beszéljünk. „Azért élünk, hogy szót értsünk egymással. Ha én írok egy verset, akkor te remélhetőleg elolvasod. Ha te mondasz valamit, remélhetően én hallom azt. Aki megment egyetlen embert, megmenti az egész emberiséget. Aki egyetlen olvasót meg tud érinteni, az egész emberiségnek ír.” Visszakanyarodva az európaisághoz, a flamand líra nagymestere azt sem tartja véletlennek, hogy mi, itt Közép-Európában félszavakból megértjük egymást, ugyanazt jelenti számunkra Simon Weil, Pilinszky, akik kimondják: a XX. század elementáris tragédiái, Vorkuta és Auschwitz után a költészet missziója is módosult. A szavak különös, sejtelmes holdudvart nyertek.
Benno Barnard úgy vélekedik, hogy az európai kultúrát, egyáltalán Európát nem szabad azonosítani az Európai Unióval. Brüsszel és Moszkva közül nyilvánvaló, hogy az előbbi az üdvözítőbb, de amikor az unió antidemokratikusan be akar avatkozni egyes nemzetek évszázados hagyományaiba, a gondolkodó embernek föl kell emelnie a szavát és élni a demokráciában természetes kritika és kétkedés jogával.