Hosszú lesz a tél

– István, és mi lesz akkor, ha nem? Ha Isten ne adja, mégsem?
– Akkor nagyon hosszú lesz a tél…
Kedden jött volna be a stúdióba. Elmondani, hogy miért igen.
S persze nagy ilyenkor a csábítás elmesélni, hogy mennyire jóban voltunk.
Nem voltunk.
Tudtunk egymásról. Én régebb óta őróla. Hiszen titokban színész akartam lenni sokáig, csak soha nem volt bátorságom komolyan gondolni. De legendás időkben – Istenem, tényleg legendás idők voltak, vagy csak a bennünk élő kamasz tesz mindent legendává? – figyelhettem őt is, messziről, titokban, csodálkozva. Funtek Fricit, Mácsait, Hirtlinget – és őt. Akkoriban attól voltam művész éppen, hogy szabad bejárásom lehetett a Nemzetibe s a Várszínházba. Megnézhettem nyolcvanszor a Csíksomlyói passiót és a Magyar Elektrát. Néztem Bubik Istvánt a Magyar Elektrában, néztem, ahogy feldúlja, szétszedi a színpadot.
Azután esténként mi, még majdnem gimnazisták, úgy beszéltünk róla, hogy a „Bubik Pista”… Szeretünk bizalmasan szólni azokról, akiktől távol vagyunk, de akiket irigyelünk, akikre felnézünk – akikhez szeretnénk, ha közünk lenne… Megbeszéltük hát, bátran, pirulás nélkül, hogy szerintünk milyen volt a „Bubik Pista” az Elektrában, meg milyen a Tartuffe-ben, meg mit tudom én… S ha Gyulán, nyáron, ahová statisztálni jártunk, a közelünkbe került valahogy a kocsmában, vagy megivott velünk egy sört, akkor egészen kicsike lett a gyomrunk, s ebből következően persze fesztelenek voltunk, módfelett.
S elszaladt valahogyan húsz esztendő.
Úgy szaladnak el mindig húsz esztendők, mint a cickány szíve dobbanása.
Elszaladnak húsz esztendők, összeraknak hordaléknak mindenfélét, egzisztenciát, hírnevet, fontosságtudatot, nagy szerelmeket és kicsike szeretőket, aztán meghal valaki.
Mondd, Isten, miért azok halnak meg mindig, akiknek nem volna szabad?
Tudom, tudom, igazából senkinek sem volna szabad… Persze… Ez így humánus. Keresztényi. De azért… Tényleg ő volt most a legfontosabb? Bálra készültök odafönt, Uram, aztán kellett egy igazi komédiás? Valaki, akiben volt még szenvedély… Aki ki tudja rúgni a ház oldalát… Szükség volt, Uram, odafönt is egy becsületes, nagy emberre? Micsoda előadásra készülődtök hát, Uram?
Hát lehet, hogy az égben tényleg minden este bál van? Uram…
Csak akkor, ha kérhetem, legalább ti vigyázzatok rá, Uram! Mert zabolátlan legényt szólítottatok magatokhoz. Zabolátlan őserőt, aki nem bírja a hazugságot. Ugye, Uram, ti sem bírjátok odafönt, s ezért kell mindig a Bubik Pistáknak meghalni éppen?
S akármilyen szerepet ne bízzatok rá, Uram! Kérjétek meg, hogy szavaljon! Sokat. Ritka magyart… Adyt… Tényleg, Uram, Adyval hogy vagytok? Ha van nálatok olyan szállodaféle, tegyétek őket egy szobába. A két ős Kajánt. Mert hát, tudod, Uram, bíbor palástban jöttek mindketten…
S lovat, Uram, lovat mindenképp adjatok alája! Lovas ember volt, aki most fölment közétek. Lovas embernek lenni pedig nem úri passzió, Uram, hanem lélek. Lélekség. Olyan lélek, ami nem kunkorodik befelé…
S ne akard, Uram, soha, hogy olyan kicsike legyen, meg együtt hajoljon a korszellemmel! Tényleg, Uram, van-e nálatok is korszellem? Ha igen, s ha olyan, mint ez a miénk idelent, akkor legalább értem, miért éppen ő… Mert azt te sem viselheted könnyen, Uram.
Csak tudod, Uram, ha így oldod majd meg mindig a problémáid, akkor elfogyunk lassan idelent, s akkor ne velünk pörlekedj, hogy hát micsoda világot csináltunk, a mindenségit neki…
Nagy tél jön.
Teás, boros, köddel teli, s a ködök mögött mindig egy-egy odaképzelt halál.
Mert „Szent Kelet vesztett varázsa, / Ez a gyalázatos jelen” …
Utoljára Veszprémben ígértünk egymásnak valamit, igaz, Pista… S valóságosan szólítottalak így, az elrepült húsz esztendő után. Kicsike cickány szívek dobbanása a vastagodó avarban, s oda az élet…
Ígértük egymásnak, hogy majd csinálunk jobb világot. Jobb Magyarországot. Erőset. Bátrat. Lovasat. Ahová majd hazatalál ős Kaján…
Megint egyel nehezebb a sors, István.
Kevesebben lettünk megint. Kevesebbek egy igennel. Láttam egyszer könnyet a szemedben, István. Te is az enyémben.
Már nem remélem, Uram, de ajánlom: legyen bál az égben! Minden este. Őneki…