Minden magyar felelős minden magyarért. Ez az idézet és Andrássy Kurta János domborműve emlékezteti az utókort a pesti József körút 31/A bejáratánál, hogy ma hatvan éve ott halt meg a huszadik század egyik jelentős prózaírója. Az író 1879. június 10-én született Kolozsvárott. A fővárosba Az elsodort falu című regényének majdnem befejezett kéziratával érkezett, amely regény 1919 májusában jelent meg, s a Kun Béla-rezsim bukása után aratott átütő sikert. Másik nagy prózai művét, az 1921-es Csodálatos életet a székely Csongor és Tündeként is emlegetjük. Szabó Dezső harmadik nagy regénye, az 1924-es Segítség és negyedik, a töredék voltában is teljes Életeim kiteljesítik a magyar tehetség drámáját, kinek homloka a csillagok magasáig növekedett halála után, ám e világi életében lépten-nyomon elbotlott a magyar ugar rögeiben. Kisprózájának remekei, a Nincs menekvés, az Ének a révben, a Karácsony Kolozsvárt, a Kötél legendája, a Feltámadás Makucskán szervesen egészítik ki a nagyregények teremtette univerzumot. Eszméinek, országépítő gondolatainak tárháza, Az egész látóhatár című tanulmánykötet akár egy másik életmű is lehetne. A harmadik Szabó Dezső: az egyszerre barbár erejű és kifinomult pamflet- és cikkíró, a lapalapító. A Magyar Nemzetben 1940. március 3-tól október 1-jéig sorozatszerűen számos cikke látott napvilágot. Az 1923. március 20-án először megjelent Élet és Irodalom alapítói közé tartozik. A írót, a legendás szónokot, az ifjúság bálványát kíméletlen igazmondása és rabiátus természete lassan mindenkivel szembefordította. Keserűségét indokolta, hogy mind a nemzetiszocializmustól, mind a kommunizmustól féltette az országot, egyszemélyes és egyetemes fájdalomként élte meg a magyarság sorstragédiáit, Trianon gyógyíthatatlan sebeit.
Megfosztották mandátumától Fekete-Győr Andrást