Akinek a macskajaj kegyelmi állapot

Az ezredvég és a század-ezredforduló rémületét, szorongásait öntörvényű képekbe, fogalmakba burkolva tárja elénk Sébor József verseskönyve. A magyar folyóiratok palettáján évtizedek óta jelen lévő, önálló könyvvel először jelentkező költő kötetkeresztelő költeménye, a Sziszüphosz kedvtelései emlékezetünkbe idézi a mitológiai hőst, akit az ókori istenek arra ítélnek, hogy nehéz sziklát gurítson iszonyatos erőfeszítések árán a hegy tetejére, ami abban a pillanatban visszagördül, ahogy a titán eléri látszólagos célját. Sébor József költeményei meglehetősen közel állnak Camus Sziszüphosz mítosza című esszéjének végső igazságához, amely szerint a hős abban az egyetlen töredékpercben, amikor a kő a tetőpontra ér, boldog, mert legyőzte az isteneket és legyőzte a mindent elpusztító idő, egyben a halál hatalmát is. Ez az esszé a huszadik század egyik meghatározó filozófiai és irodalmi irányzata, az egzisztencializmus egyik alapműve. Az a pillanat, amikor Camus Sziszüphosza a csúcsra ér, azon ritka időintervallumokat jelképezi, amikor az ember képes értelmet adni a létnek.
A különbség nem kevesebb, mint hogy Sébor József Sziszüphosza ama boldog pillanatban sem hisz. Költőnk mitológiai hőse (vagy antihőse) „pálinkát párol a fagyból”. Nála a mester is legfeljebb „jégből koszorút” képes melengetni, s a költő végső rémlátomásaként „sodrott selyemzsinórt szorongat a szél”. Sébor költészete eleven sebekből, viszkető és vérző stigmákból kirakott szikefinom és hajszálpontos képek sorozata, melyeknek vezérmotívuma a szembenézés a halállal. Nem csak Sziszüphoszra hasonlít, egyben modern Orfeusz is ő, akinél már megtörtént az alászállás földi és földön kívüli poklokra, de a harmadnapon bekövetkező feltámadásról egyelőre vizionálni sem merészel igazán. Még a Megváltó születésnapjáról, a fény ünnepéről is a halál, az akasztást idéző „sámli és kötél” szókapcsolat tolul az emlékezetébe. Ugyanakkor hitelesen érzékelteti a világ kétarcúságát, élet és halál körforgásának, leállíthatatlan komédiájának, valamint tragédiáink komikus visszfényét is. Számára a macskajaj a halál ténye miatt vigasztalhatatlan, gyarló ember paradox kegyelmi állapota, amelyben az apokalipszissal kacérkodó, érzékeny átlagember is képes megsejteni Isten létének egyetemességét. És az emberiségre leselkedő nagy sorstragédiák is tetten érhetőek egyetlen infernális erejű részeg éjszaka után: valahol / van egy akol / nem ágyék / nem alkohol / valahol / van egy akol. A kötet végigolvasása után mégis találónak véljük a Camus-féle Sziszüphosz-allúziót. Sébor József költészetének önfeledt játékossága, fegyelmezett formai bravúrjai megszelídítik és legyőzik a halált, mint Sziszüphosz ama ritka, csúcsérintő kegyelmi pillanataiban.
(Sébor József: Sziszüphosz kedvtelései, versek. Magyar Írók Egyesülete, Budapest 2004, 72 old.)