Nemzeti és forradalmi hagyomány

A Magyar Írószövetség klubjában tegnap a Hét Krajcár Kiadó két új kötetét mutatták be szerkesztői. Csanádi Imre Hajnali káprázat című könyvét Alföldi Jenő irodalomtörténész, Tamási Lajos Keserves fáklya című kötetét Benke László költő, kiadóvezető méltatta. A verseket Szersén Gyula és Papp János színművészek szólaltatták meg.

Kevés híján négyszáz oldalnyi terjedelemben jelentette meg Csanádi Imre (1920–1991) verseit a Hét Krajcár Kiadó. Alföldi Jenő a bemutatón elmondta, hogy a Hajnali káprázatból teljes ívvel rajzolódik ki a költő viszontagságos életútja. A zámolyi gazdálkodócsaládba született Csanádi Imre tanulmányait és bontakozó költészetét a katonáskodás és a negyedfél évig tartó hadifogság szakította meg. Harminchárom éves volt, amikor első kötete megjelenhetett. Ezt a késlekedést a költő behozhatatlannak érezte, akkor is, ha értő kritikusai és pályatársai rendre elismerték a régi és a népi elemekben, a társadalom életét krónikaírói hitelességgel követő, tartalmas formaművészetét. Csanádi egyike azoknak, akik 1953-tól, Nagy Imre kormányprogramjának meghirdetésétől kezdve a társadalom tisztulását és a törvényesség helyreállítását sürgették. Ötvenhatos versei a politikai líra gyöngyszemei közé tartoznak.
Tamási Lajos költészete összefonódik a Hét Krajcár Kiadó történetével. Benke László fölidézte, hogy Tamási Hazatérés című könyve, amelyet a kiadó nem sokkal a költő 1992-es halála után, 1993-ban jelentetett meg; a névadó Móricz- novelláskötettel, a Hét krajcárral együtt volt a kiadó bemutatkozó kötete. Az új könyv, a Keserves fáklya Tamási 1956-os költeményeit tartalmazza. Érdekessége, hogy e versek nagy része 1957-ben, Köpeczi Béla igazgatása alatt még átcsúszott a Magvető Kiadó cenzúráján, csak az Egy körúti sírkeresztre és a Piros a vér a pesti utcán című 1956-os emblémaversek akadtak fönn a rostán. Az utóbbi harminchárom esztendőn át csak tiltott röplapokon jelent meg. Könyv alakban először az Oly sok viszály után című 1956-os antológiában látott napvilágot. Benke László, aki haláláig szinte hetente találkozott Tamási Lajossal, elmondta még, hogy a költőt 1956-ban letartóztatta az ÁVH. Aztán elengedték, 1989-ig mellőzték és üldözték. Ő mégis élete végéig lelkiismeret-furdalást érzett, amikor megtudta, hogy azokat az embereket, akiknél megtalálták a Piros a vér a pesti utcán tiltott kéziratát, formálisan, jogi szempontból súlyosabban megbüntették, mint őt, a vers költőjét.