Derűre ború időváltozások sem ritkították a tömeget, amely hét végén a 76. ünnepi könyvhét fő helyszínén, a Szent István téren hullámzott. – Erre büszkék lehettek – mondta elismerően Varsóból három napra átrándult barátom, Ceslav Viktor matematikus, a Szolidaritás egykori aktivistája. Szombaton délután négykor zúgva-bongva szólaltak meg a Szent István-bazilika harangjai. Éppen akkor, amikor Balczó András beszélgetőtársával, Kocsis L. Mihállyal együtt dedikálta Balczó Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség című életútinterjú-regényét, amelyet a Kairosz Kiadó rendezett sajtó alá. Balczó András lapunk olvasóinak így ajánlotta könyvét: – Hallgassatok Péter apostolra, aki azt mondja: mindent megvizsgáljatok, ami jó, megtartsátok. A beszélgetőregény riportere, Kocsis L. Mihály író-újságíró dedikálta az Első nap az örökkévalóságban – Korkollázs pogányok idején című esszé- és dokumentumregényét, amely Brenner Jánosnak, az 1957-ben pufajkások által meggyilkolt lelkésznek állít emléket. Bedő György, a Kairosz kiadóvezetője elmondta, hogy a dedikálási rekorderek között bizonyosan ott lesz Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája. Sűrű sorokban álltak sorban az olvasók Bayer Újabb erdélyi történetek című novellagyűjteményével és a szarkasztikus Ötvenmillió magyar miniszterelnöke című publicisztikakötetével a kezükben. Tengernyi ember jelezte szombaton és vasárnap Jókai Anna jelenlétét, aki a Széphalom Könyvműhely sátránál várta a Jókai Anna-breviárium és a Holnap című novelláskönyv jövendő olvasóit. A Kráter Műhely Egyesület sátránál Turcsány Péter költő, kiadóvezető ajánlotta figyelmünkbe a Mátészalkán élő Oláh András Fagyöngy és jégcsapok című verseskönyvét. A költő a nemzet teljes szétesésének veszélyétől retteg. Ugyanott hatalmas sor mutatja, hogy Gyurkovics Tibor életműkiadásának újabb kötetével jelentkeznek a költő rajongói. A Kráter Vörösmarty téri sátránál Barcsa Dániel és illusztrátora, Kovács Dániel szombaton és vasárnap dedikálta az Üstökös Demeter – Negyedszáz csíki székely népmese című kötetét.
A dedikálások napja a könyvhéten
2005. 06. 05. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!