A Terror Háza Múzeum a világon egyedülálló módon állít a mai fiatalokat is sokkoló módszerekkel emléket a huszadik század két legpusztítóbb eszmerendszere, a nemzeti szocializmus és az internacionalista kommunizmus áldozatainak. Az Andrássy út 60. szám alatti palotát a sötét pengefal szabályosan kimetszi a jelenből, és arra szólítja fel az érdeklődőket: tegyenek egy izgalmas utazást a félmúlt mélyére. Szombaton este nyolc órától másnap hajnalig jó pár ezer ember vonult be az előtérbe, ahol a látogatót megilletődött némaságra készteti a belső nagy udvar fekete emelvényén álló szovjet tank. A pulpitusról nedvesség csorog. Régi ismerősöm, a fiatal, vidéki református lelkész önkéntelenül idézi Tamási Lajos 1956-os emblémaversét: Piros a vér a pesti utcán… A kinti várakozás közben vidáman beszélgető fiatalok átszellemült figyelemmel tapadnak az idegenvezetőre, aki a múzeum főigazgatója, Schmidt Mária történész Történelmi kiállítás és élő emlékhely című tanulmányából idéz: „A kétféle terror rituális színhelyén, az Andrássy út 60.-ban 2002. február 24-én nyitottuk meg a Terror Háza Múzeumot. E palota 1944. február 22-én a Nyilaskeresztes Párt, az 1945-ös szovjet megszállás kezdetétől 1956-ig pedig a politikai rendőrségből kialakult ÁVO, a későbbi ÁVH rémtetteinek helyszínévé vált…” Az emberek csak néhány megjegyzés erejéig kommentálják az iszonyatot. Az átöltözés szobáját, ahol film látható arról, hogyan bújt bele 1945 után a tapasztalt nyilas pribékek nagy része az ÁVH jellegzetes, kék parolis uniformisába. Végigpereg előttünk korabeli zenére hangoltan, a tárgyak és a filmrészletek segítségével a Gulagra hurcolt milliók története, a magyar internáltak százezreinek kálváriája, a kitelepítések drámája, a „klerikális reakció” üldöztetésének golgotája. És feltűnik a borzalmak borzalma: a bitófa, aztán az ávéhás gyilkosok megannyi sátáni találmánya: a félig vízzel töltött vallatóbörtönök, a kínzóeszközök, a sötét, alig embernyi cellalyuk. Az időliftben alásülylyedve, félsötétben meséli nekünk valaki, hogyan folytak a kivégzések. „Állatok!” – suttogja egy fiatal. „Ilyet az állatok nem tesznek egymással. Ezek kommunisták voltak” – mondja ki a lelkész.
Az emeleti előadóban egymást peregve követő rendhagyó történelemórák vastapsot váltanak ki. Stark László történész a világháború és az internálások civil áldozatairól, Horváth Miklós az 1956-os szabadságharcot vérbe fojtó szovjet tankokról, Balás-Piri László író, 1956-os hős magáról a forradalomról beszélt. Lapunk olvasóinak elmondta, hogy életének meghatározó élménye volt az 1956-os forradalom. Bár derékba törte orvostan-hallgatói tanulmányait, ma is részt venne a szovjet elnyomók elleni népfelkelésben. „1956-ban az volt a csodálatos, hogy minden logikának ellentmondott. Különleges pillanat volt a magyar nemzet életében az a forradalom, amely nem rombolni, hanem építeni akart. Sajnos, népünk a forradalom előtt és után is túlságosan logikusan viselkedett, ahogy ma is.” Végszóként Balás-Piri László elmondta, hogy kétségek és remények között gyötrődik, amikor a magyarság jövőjére gondol. Ám reményt érez, amikor arra emlékezik, hogy a forradalmárok 1989-es nagy újratemetésén volt egy fiatalember, aki már akkor kimondta: a megtisztulás és az újjászületés akkor jöhet el, ha megszabadulunk a múlt baljós árnyaitól. Ezt a fiatalembert Orbán Viktornak hívják.
origo.hu
Társasházi lakás ég Budapesten
