Máris befuccsolt a zenetámogatás?
A Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) zenei szakkollégiuma idén először külön pályázati pontban támogatta a könnyűzenei életet, de kiderült, hogy az igények a források sokszorosát teszik ki, ezért a jelenlegi rendszer tarthatatlan – jelentette ki Tihanyi László kollégiumi elnök kedden. – Nem lenne baj, ha azoktól is megkérdeznék, mi a magas kultúra része, akik ahhoz tartoznak, mert nekik is lenne véleményük – tette hozzá Tihanyi. (MTI)
Mihályi Győző József Attila-gyűrűje
Az évad legjobb színészi teljesítményéért Mihályi Győző vehette át a József Attila-gyűrűt a budapesti József Attila Színházban. A kitüntetést a bérletes közönség szavazza meg. (MTI)
Szegedi nosztalgia
A hétvégétől Szegeden egy felújított nosztalgiavillamoson huszonhat megállóban elbeszélve lehet megismerkedni a város történetével. Az 1905-ben készült jármű utasai a negyvenperces út során Bálint Sándor és Péter László írásai alapján bővíthetik ismereteiket a Tisza-parti városról. A felújított jármű tetejére még egy ódon stílusú reklámtáblát is szereltek, amely a város kiállítóhelyeire hívja fel a figyelmet. (MTI)
Velvet Revolver a PeCsában
A Velvet Revolver lép fel ma este nyolc órakor a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Az elsősorban a Guns’n’Rosesból (Slash – képünkön –, Duff McKagan és Matt Sorum) valamint a Stone Temple Pilotsból (Scott Weiland) összegyúrt zenekar tavaly megjelent első lemezének (Contraband) anyagát játssza. (N. M.)
Szőregi rózsafesztivál
Szőregen, a rózsa hazájában a termelők idén is megünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szeged melletti városban június 23–26. között a rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek az utcák, terek. A rendezvény fő látványossága a szombati karneváli felvonulás, amit hajnalig tartó koncert- és színpadi programsorozat, tűzijáték követ. (É. H.)
Régiós szövetség
Százötvenegy, valaha a Református Kollégium partikularendszeréhez tartozott település önkormányzata csatlakozott a múlt héten Debrecen kezdeményezéséhez, amely – az Európa kulturális fővárosa pályázathoz kapcsolódva – egy államhatárokon átnyúló kulturális szervezet létrehozását célozza. A Városok, falvak szövetsége nevű egyesület célja egy Magyarországot, Romániát, Szlovákiát és Ukrajnát érintő kulturális régió létrehozása. (H. É.)
Röviden
2005. 06. 21. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!