A 15 esztendős THEALTER International – Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója ma már a magyar színházi élet egyik legrangosabb, nemzetközi viszonylatban jegyzett színházi fesztiválja.
A seregszemlén az állami színházi struktúrán kívül álló alkotók által létrehozott művészi közösségeket látnak vendégül. 2003-ban a koncepciójában megújult, finanszírozásában megerősödött THEALTER-fesztiválhoz kapcsolódott az alternatív színházi szemle, amely a SZASZSZ (Szegedi Alternatív Színházi Szemle) nevet kapta.
A mai nyitó napon az újvidéki Kosztolányi Dezső Színház, a BK Cie (Németország/Franciaország) előadása látható. A továbbiakban egy törökországi árnyszínház, az oroszországi BlackSkyWhite Színház, a szerbiai Urbán András Társulat, a Bozsik Yvette Társulat, a Figurina Animációs Kisszínpad, a Honvéd Kamaraszínház, a La Dance Company, a svájci Cie Drift, a GNM Kontúr Fizikai Táncszínház, a bulgáriai Theatre Nobodies, illetve Ivo Dimcsev, valamint Pintér Béla és Társulata, a Finita la Commedia, a Hólyagcirkusz, a H. U. D. I. Társulat, a Fabula Bábszínház, a Szabó Réka D. C., a Közép-Európa Táncszínház, az Andaxínház, a Kövér Béla Bábszínház és Oleg Zsukovszkij szerepel.
Alternatív színházi szemle
2005. 07. 17. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!