Bár barátai, tisztelői nagyon bíztak a felgyógyulásában, tegnapelőtt legyőzte a halál. Hernádi Gyula, a magyar próza mágusa, a líra, a dráma- és esszéirodalom, a filmművészet meghatározó egyénisége egy hónappal hetvenkilencedik születésnapja előtt eltávozott e földről.
Személyes megrendülésemet és gyászomat legyőzve idézem emlékezetembe a mester zaklatott életútját és zavarba ejtően sokrétű életművét.
Hernádi Gyula 1926. augusztus 23-án született Oroszváron, sváb szülők sarjaként. Neveltetését meghatározták a pannonhalmi bencéseknél szerzett kulturális élmények, bár élete néhány ihletett pillanatától eltekintve csupán a vallásos egzisztencialista kételyekkel megszűrt hite adatott meg neki. Hároméves szovjet hadifogságból hazatérve, az ötvenes években meghökkentőnek számító, abszurd és szürrealista költeménnyel debütált a Csillagban. Legyőzve a forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának traumáját is, 1959-ben egyszerre robbant be az irodalmi köztudatba a Deszkakolostor című novelláskötet lengén költői elbeszéléseivel és A péntek lépcsőin című regénnyel. A novellákban a második világháború, a fogság, az ötvenes évekbeli háttérbe szorítottság, a kisregényben az élet és a halál határmezsgyéjének szorongásai jelentették a vezérmotívumot. Pernye András zenetörténész nyomban a kötet megjelenése után lelkesen üdvözölte őt mint a magyar egzisztencializmus képviselőjét. Ám a hivatalos, marxista kritikaírás hasonló villámsebességgel nevezte ki őt neofreudista, egzisztencialista közellenségnek, aki kételyeket és dezilluzionizmust keltve utasítja el mind a létező, mind az eszmei szocializmust. Sorsát 1990-ig megpecsételte azzal az 1960-as keletkezésű regénnyel, amely csak a nyolcvanas évek elején láthatott napvilágot Kiáltás és kiáltás címmel. E műben Hernádi az ötvenes évek véres szocializmusát minden korábbi diktatúránál szörnyűbbnek ábrázolta, hiszen az a korszak a magánélet csigaházába sem engedte visszahúzódni az embereket. E regényéért följelentette őt Illés Endre, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója.
Az antimarxizmus bűnét a Kádár–Aczél-féle, úgynevezett lágy diktatúra sohasem tudta neki megbocsátani. Bár sorra jelentek meg műfajmegújító szerkezetű, kubista képekben láttató elbeszélései, mint a nagyszerű Száraz barokk, a Logikai kapuk, a Hátamon fekve szaladgálok, meghökkentően merész, költői regényei, a Sirokkó, Az erőd, a Vörös rekviem, a tömegműfajok, a krimi és a horror eszközeit is fölhasználó művek, a Drakula, a Frankenstein, a Fantomas, A boldogság templomai, az Egri csillagok háborúja), csak a rendszerváltozás után kapta meg a legnagyobb hazai elismerést, a Kossuth-díjat. És még nem beszéltünk Hernádi briliánsan kísérletező drámáiról, amelyek a Fivérem a holnap, A hülyeség csontritkulása című kötetekben láttak napvilágot. A többségében ledorongoló kritikák dacára a magyar színházi élet állóvizét fölkavaró eseménynek számított egy-egy Hernádi-bemutató, meghökkentő élményektől kába és művészetellenes világunkban is. Mind a mai napig viszonylag szűk körű elismerést váltottak ki csupán Hernádi Gyula költeményei.
Mozgóképérzékeny korunk furcsaságának köszönhetően Hernádit a legtöbben Jancsó Miklós forgatókönyvírójaként, rendezői tettestársaként ismerték, olyan világsikerű mozik társalkotójaként, mint az Oldás és kötés, a Szegénylegények, a Sirokkó, az Égi bárány.
Hernádi Gyula humanista ember volt, aki mindig a lehető legnehezebb megoldásokat kereste íróként, közéleti személyként, magánemberként.
Mint notórius polgárpukkasztót és vérbeli intellektuális, semmiféle tabut nem tisztelő, ezerarcú alkotót a szocialista–liberális hatalom boldogan ölelte volna a keblére. Ám ő a legvesztesebbnek látszó helyzetekben is egyértelműen a nemzeti, a polgári oldalra állt. Haláláig megmaradt örök fenegyereknek, kedvesen csipkelődő barátnak, akire a bajban a legnagyobb ellenségei is számíthattak. És ami kiváltképp ritkaság irigy korunkban: tudott örülni mások sikerének.
Iszonyúan nehéz megszokni, hogy múlt időben kell beszélni róla. Hernádi Gyulát műveinek elidegeníthetetlen értékei már életében a klasszikusok közé sorolták, de az ember pótolhatatlan űrt hagy mind az irodalomban, mind a magánéletben.
Gyulák Gyulája
Mint öreg indián kapaszkodik az ágyba
ió ció kció és csontkollekció
mezítlen sebesen a napvilágra tárva
dopaminok savak vak reguláció
barát fejedelem nagyúr gyulák gyulája
szóvicc és fikció maradó illanó
hol van Isten aki még egyszer egyberántja?
2005. július 3., hajnal 4.10
Gyurkovics Tibor
