Erdélyből kelt útra, majd miután a tengerentúlon, Torontóban és Los Angelesben is ízelítőt adott művészetéből, idehaza Hollóházán, Sopronban és Ajkán hagyott mély nyomot a sokoldalú munkásságából. Élete utolsó szakaszában a Kaposvár közeli Várda kisnemesi kúriájába vonult el a világ zajától. Ám ott sem pihent, és a súlyos szívpanaszait enyhítő mosdósi gyógyintézetben sem, ahol – festővászon híján – kórházi lepedőkre pingálta a csak rá jellemző, Szász Endré-s motívumokat.
Azon kevesek közé tartozik, akiknek már a puszta léte is élményt jelent – mondta róla egy műtörténész az egyik kaposvári Szász-kiállítás megnyitóján. Péntektől a csíkszeredaiak, az egykori barátok, kortársak, tisztelők is megismerkedhetnek a még sose látott Szász-festményekkel.
A Munkácsy-díjas alkotó munkáiból a Várdán élő özvegy, Szászné Hajdú Katalin válogatta a csíki tárlat anyagát, amelyre ma délután Márton Árpád festőművész és Kratochwill Mimi művészettörténész hívja majd fel a látogatók figyelmét. Előtte emlékülésen elemzik a Szász-életművet. Ott fejti majd ki nézeteit Pénz és szabadság – emlékezés Nagy Imrére és Szász Endrére címmel a hűséges barát, Kányádi Sándor. A csíkszeredai szülőház falán emléktáblát helyeznek el Szász Endre tiszteletére. Bara Barnabás és Dóczy András szobrászok munkáját Banner Zoltán avatja fel. Az emlékünnepség a már említett kiállításmegnyitóval zárul. A Mikó-vári Csíki Székely Múzeum Szász-tárlata augusztus 26-ig, keddtől szombatig, naponta 9–17 óráig látogatható.
Otthoni emlékezés
Barátai, kortársai, földijei emlékeznek ma Csíkszeredában a város kiváló szülöttjére, a két éve Kaposvárott elhunyt Szász Endrére. Csíkszereda városnapi ünnepségén Ráduly Róbert Kálmán, az erdélyi város polgármestere és Szita Károly, Kaposvár önkormányzatának első embere köszönti a két országból összesereglett vendégeket, majd jeles műtörténészek, írók és festők fejtik ki nézeteiket a sokoldalú alkotóról. A helyi székely múzeumban kiállítás nyílik a Munkácsy-díjas művész munkáiból, a szülőház falán pedig emléktáblát helyeznek el tisztelői.
2005. 08. 04. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!