Szellemi útikalauz múltba és jövőbe

Jókai Anna írót a magyar spirituális irodalom meghatározó személyiségei között tartjuk számon. Ama nagy, eszmetörténeti ihletésű irodalom képviselőjének számít immár, amelyet Kodolányi János, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor képvisel. Az írónő szintézisregényeiben, a Napok, a Mindhalálig, A feladat, a Jákob lajtorjája, a Ne féljetek! című nagyregényeiben az újkori magyar értelmiségi életformák teljességre törekvő társadalmi tablóját nyújtja.
Tenke Sándor református teológusprofesszor állította össze Jókai Anna eddigi életművének szellemi útikalauzát Breviárium címmel, amelyet a Széphalom Könyvműhely jelentetett meg az idei könyvhétre. Az írónő gondolatai az isteni teremtésről, a krisztusi megváltásról és a Szentlélek vigasztaló erejéről bizonyos szellemi iránytűt jelenthetnek a hívő emberek számára. Tenke Sándor Isten, Jézus Krisztus, a hitélet, a kereszténység, a magyarság, a haza, a hatalom, a forradalom, a politika, a szabadság, a remény, a szeretet, a bűn, a bűnhődés, a szenvedés, a megbocsátás, a türelem és a művészetfilozófia átfogó témaköreihez keresett idézeteket. A professzor olyan elmélyült munkát végzett, hogy a könyvből egy új Jókai Anna-mű kristályosodott ki. A Breviárium ugyanakkor útmutatást adhat azoknak az embereknek is, akiknek még nem adatott meg a feltétel nélküli hit kegyelme, hiszen Jókai Anna e világi dolgokról is a szellem emberének méltóságával nyilvánít véleményt. Nem titkolja, hogy a művészetet alapvetően vallásos eredetűnek tekinti.
Ezen ars poetica szellemében születtek a Majd című kötet Jókai Anna életművéhez képest is rendhagyó esszénovellái, amelyeket szintén a Széphalom Könyvműhely adott ki. Az elbeszélések a jövő emberének szemszögéből beszélnek jelenünkről, valamint a nem túl biztató jövő kilátásairól. Az egyik legtragikusabb Az utolsó gyermek című elbeszélés, amely az apokalipszis, a világvége egyik lehetséges vízióját is az olvasó elé vetíti. Eljuttat bennünket addig a – nagyon is elképzelhető – végkifejletig, amely igazolja, hogy „a Teremtmény tönkretette a Teremtést”. Ám az Atya, akárhányszor csalódik is az emberben, hajlandó újrakezdeni, s embert teremt a maga hasonlatosságára.
A novellákban azt a határozott reményt is kifejezésre juttatja az író, hogy az emberiség és a magyarság végre észbekap, és elindul a felemelkedés útján. Ezt a kettősséget tükrözik a kötetben elhelyezett költemények is. A reménytelenség szólamát fejezi ki a Szegény Magyarország. „Ötvenhat lyukas zászlaján / címer pusztán ragtapasz”. Ez a vers a 2002-es választások, a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás lehangoló végeredménye miatti elkeseredést tükrözi. Ám nem véletlenül teszi az író a Ha című, mégismorált hirdető költeményt a kötet zárókövévé. „Az utolsó gyermek ez első leszen / így legyen, úgy legyen. / A Fiú végleg leválhat a keresztről. / Az Atya, már mint karonülőt, / a Teremtményt a csillagnak büszkén felmutatja. / Igen. Ez már hasonlít.”