Diploma a bátorságért

Fábián Gyula író, lapunk főmunkatársa az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megkapta a Magyar Rádió örökös tagja címet az 1956-os forradalomban tanúsított bátorságáért és helytállásáért.

Nehéz meghatottság nélkül forgatni a szép diplomát, amely ama felejthetetlen napokra emlékeztet – mondja el Fábián Gyula. Emlékezteti őt arra a küldetésre, ami a Magyar Rádióra hárult a forradalomban. A Magyar Rádió azokban az időkben az egyetlen hírközlő eszköz volt, amely az egész országhoz szólt. A Szabad Kossuth rádió a forradalom első napjai után, október 25-én került hivatása magaslatára. Fábián Gyulát akkor a Szabad Kossuth rádió szerkesztőbizottságának tagjai közé választotta a közösség. E naptól kezdve már a Parlamentben dolgoztak, hiszen a Bródy Sándor utcai épület a belövésektől nagyon súlyos károkat szenvedett. A Parlamentben volt egy vonala a rádiónak, amiről ők korábban szinte nem is tudtak semmit, s onnan indult meg annak a néhány örömteli napnak az eseményzsúfolása. Mint már tudjuk, nem tartott túl sokáig – teszi hozzá Fábián Gyula. Ám október 25-től november 4-ig nagyon nagy időt szenteltek arra, hogy megnyugtassák az embereket. A rádió egyik hivatása volt, hogy üzeneteket sugárzott az itthoniaknak a határon túlról. A szó legnemesebb értelmében közfeladatot teljesített abban a tekintetben is, hogy az egész közvéleményt pontosan és hitelesen tudósította arról, ami akkor Magyarországon zajlott. A Szabad Kossuth rádió szerkesztőbizottságának hitvallása az volt, hogy szakít a korábbi hagyományokkal, amely szerint a kommunisták hazudtak reggel, hazudtak délben, hazudtak este, hazudtak minden hullámhosszon. Ez az, amit ők nem követtek egy pillanatig sem abban az időben, amikor a rádió híradása meg nem szakadt. Addig, amíg 1956. november 4-én a Parlamentet elfoglalták a szovjet hadsereg katonái és a rádió is megszűnt. Már szünetjelet sem adott, hiszen az utolsó adás talán a Szózat hangjaival ért véget. Előbb még hallani lehetett, amikor Nagy Imre, a később törvénytelenül kivégzett miniszterelnök azt mondta: hitszegő módon megtámadták Magyarországot a szovjetek. Segítsetek, segítsetek! Szinte ezek voltak az utolsó segélykérő szavak, amelyek akkor a világban szétszóródtak. Sajnos a segítség elmaradt.
Fábián Gyula ma is megindultan vallja, hogy akkor rádiósnak lenni fölemelő érzés volt. Maga a csoda, csupa nagybetűvel. Áldás, hogy megélhette mindezt huszonhét éves korában. Most, amikor a forradalom 49. évfordulónapján átadták neki azt a diplomát, meghatódott és megörvendezett, hogy a Magyar Rádió nem feledkezett meg róluk, ’56-osokról. Örökös tagnak lenni nem akármi. – A diploma megpecsételte azt a szövetséget, amely a rádió és köztem egyetemi hallgató koromban, 1949-ben köttetett és mindmáig kitart, amikor is a Magyar Nemzet munkatársa vagyok, de ma is megszólalok havonta legalább kétszer a Magyar Rádióban. Erre kötelez is az örökös tagság – fejezi be beszélgetésünket Fábián Gyula.