Pápaszobor Lakiteleken

A lakiteleki Népfőiskola Kölcsey-házában ma délelőtt 9 órától a fiatalok Don Bosco és Mindszenty Kollégiuma nyilvános összejövetelén megemlékeznek II. János Pál pápáról. Az előadások után a Szent István-kápolna előtti Keresztény panteonban felavatják a tavasszal elhunyt katolikus egyházfő mellszobrát.

Muray Gábor
2005. 10. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezsák Sándor, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, országgyűlési képviselő lapunknak elmondta: a szentatya halálának másnapján a kalocsai érsekkel határozták el, hogy az ökumenikus Szent István-kápolna előtti szoborparkban megemlékeznek II. János Pálról. A Keresztény panteonban a vértanúink, hitvallóink szobrai mellett leplezik le a pápa mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását. Lezsák Sándor egyébként a napokban hozta haza azt a tölgyfacsemetét és rózsabokrot, amelyet a múlt hét szombatján Wadowicében, II. János Pál szülővárosában, egykori plébániatemplomában szenteltek meg, s amit most ültetnek el a szentatya szobra mellett. A Szent István-kápolna az első olyan kis templom volt szocialista országban, amely nem egyházi akaratból, hanem a népfőiskola alapítóinak szándékából épült fel; alapítását levélben köszöntötte II. János Pál, aki később Lezsák Sándort is fogadta a Vatikánban, hogy megáldja a corpust, ami ma is a kápolna éke.
A szobor felavatását megelőző összejövetelen előadást tart Kiss-Rigó László c. püspök, az Esztergomi Hittudományi Főiskola főigazgatója és Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója. „Emlékszem, amikor édesapám – aki szintén református lelkész – megtudta, hogy lengyel pápa lett, annyit mondott: Na, kisfiam, vége a kommunizmusnak. Talán eltart még húsz-harminc évig, de vége lesz” – mondta Balog Zoltán. Hozzátette: II. János Pált a reformátusok azért is szerethették, mert azáltal, hogy a sajátját komolyan vette, sokat használt a dialógusnak is. „Azt az embert láttuk a szentatyában, aki a hitben felismert igazságot képviselte, miközben számtalan gesztussal jelezte, hogy egymást Krisztusban testvérként fogadjuk el” – zárta szavait a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója. A szoboravatáson ünnepi beszédet mond Juliusz Janusz apostoli nuncius, Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek és Lezsák Sándor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.