Egyeztetés a támogatásról?

A vezető irodalmi folyóiratok életben tartásához sem elég a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) által a jövő évre előirányzott összeg. 180 millió helyett ugyanis hatvanmillióval kevesebb jut a folyóiratoknak – derült ki a Népszabadság tegnapi írásából. Lapunknak az NKA Szépirodalmi Szakmai Kollégiumának két kurátora megerősítette: a döntéssel az európai hírű magyar folyóirat-kultúra kerülhet veszélybe.

Muray Gábor
2005. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mátis Lívia, az NKA szépirodalmi kurátora, a Kortárs Könyvkiadó igazgatója elmondta, a csökkentett összeg miatt a kisebb lapok nyilvánvalóan kiesnének a támogatásból, sok lap pedig a feltétlenül szükséges összegnél jóval kevesebbet kapna. Hozzátette, kivétel nélkül már a lét-nemlét határán működnek a folyóiratok, így kétségessé válik a kiadásuk. Kijelentette: a döntéshozók piaci szempontokat akarnak érvényesíteni a lapkiadásban, ám ez szerinte nem lehetséges. Az kulturális kormányzatnak az irodalmi folyóiratok esetében hangsúlyos szerepet kellene vállalnia, hiszen „a magyar irodalom folyóirat-irodalom”, és az írók nagy részét valamennyire el tudja tartani. „Ma is nagyon kicsik a honoráriumok, ám ezután még az éhbért sem tudják biztosítani az irodalmi élet szereplőinek” – mondta a Kortárs Kiadó igazgatója.
Prágai Tamás író, az NKA kurátora, a Kortárs szerkesztője leszögezte: minden évben kisebb a támogatás. A kérdés tehát az, hogy van-e olyan politikai akarat, amely a folyóirat-kultúrát fontosnak tartja. „A konkrét, adminisztratív intézkedések ugyanis azt sugallják, hogy nincs ilyen” – véli a kurátor. Holott a magyar folyóirat-kultúra európai szempontból is jellegzetes és egyedülálló. A csökkentett öszszeg mellett óriási gondot okoz az is, hogy a kiírás úgy jelent meg, hogy ha bead egy folyóirat egy pályázatot egy bizonyos összegre, annak legalább a nyolcvan százalékát meg kell adniuk a kurátoroknak. A kuratórium tehát nem „farigcsálhatja” szét a pénzt; ez a folyóiratmezőny egy részét le fogja metszeni – mondta a Magyar Nemzetnek Prágai Tamás.
A Népszabadság úgy értesült: az elbíráló testület levélben fordult az NKA elnökéhez. Harsányi László laptársunknak megerősítette: kapott levelet a szépirodalmi kollégiumtól, és egyeztetést hív össze.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.