Ellehetetlenülő folyóirat-kultúra

Irodalmi folyóirataink helyzetéről számolt be tegnap Vámos Miklós kollégiumi elnök vezényletével a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) Szépirodalmi Szakmai Kollégiuma azt követően, hogy az alapprogram bizottsága önkényesen módosította az idei pályázatok feltételeit. Az eseményen az NKA elnöke, Harsányi László is részt vett, aki nem látja különösebben problematikusnak a szépirodalmi folyóiratok helyzetét.

Haklik Norbert
2005. 11. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vámos Miklós szerint az NKA Szépirodalmi Szakmai Kollégiuma munkáját a kuratóriumra erőltetett működési keretek nehezítik. Azt is kijelentette, hogy ha az Országgyűlés elfogadná azt a törvénytervezetet, amely szerint nem pályázhatna NKA-támogatásra olyan szervezet, amelynek valamely tagja megtalálható a kurátorok között, lemondana, hiszen ő maga is több írói érdekvédelmi szervezetben tag. Szintén problémának tartja, hogy a könyvkiadással foglalkozó cégek gyakran csupán az általuk befizetett kulturális járulék töredékét kapják vissza az NKA-tól. Vámos a szerzők támogatására helyezné a fő hangsúlyt, mert a jelenlegi struktúra szerint az NKA magáncégeket pénzel. Ennek megfelelően a könyvpályázatok elbírálásánál előnyt jelent, ha a kiadvány költségvetésében a szerzői honorárium is szerepel.
Jelenleg az a legnagyobb gond, hogy a szakkollégiumot az NKA bizottsága a felpumpált pályázatokra hivatkozva arra kötelezte: az igényelt összegek nyolcvan százalékát ítélje meg a támogatásért folyamodó lapoknak, bár jóval kevesebb jutott idén a szépirodalmi folyóiratok támogatására, mint tavaly. Az NKA vezetősége nemrégiben a jövő évi támogatási keret terhére pótolta ki 35 százalékkal az idén elosztható összeget.
Harsányi eleve elutasította a kuratóriumi tagok arra irányuló kérdését, hogy a vezetőség engedélyezze, a szakkollégium eltekinthessen a nyolcvanszázalékos összeghatár alkalmazásától, mondván: „Így szerepelt a pályázati kiírásban.” (Mellesleg a pályázatot ebben a formában a kurátorok előzetes megkérdezése nélkül hirdette meg az NKA.) Harsányi többek között a járulékbevételek tervezhetetlen voltával indokolta a jelenlegi helyzetet, majd arra hivatkozott, hogy a többi szakmai kollégium elfogadta a folyóirat-támogatás nyolcvanszázalékos összeghatárát. Vámos Miklós erre azzal felelt, hogy az NKA vezetőségének végre be kellene látnia: nem arról van szó, hogy „tíz rebellis kurátor a többi szakkollégium ellenében őrjöng”, hanem hogy a szépirodalmi folyóiratok helyzete speciális. Vámos unszolására végül Harsányi ígéretet tett arra, hogy jövőre nem rövidítik meg a szakkollégium rendelkezésére álló összeget a most biztosított 35 százalékkal, és a 2006-os költségkeret legalább négyszázmillió forint lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.