A Nagykanizsán 1905-ben született komponista és zeneszerzéstanár nyolc évet járt a híres „Lónyayba”. Azután 1922-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult, Weiner Leó tanítványa volt. A december 10-i koncertre a belépés díjtalan, de a gimnázium elfogad jótékonysági adományokat.
Ezt munkatársunknak Madarász Imréné igazgató azzal indokolta, hogy az egykori Bauhaus alkotóműhely elvei szerint, a második világháború alatt épült, tehát építészettörténetileg, városképileg is igen értékes iskolaépület mintegy 300 millió forintos rekonstrukcióra szorul. Ezen belül a legsürgetőbb feladat a tető rendbehozatala; pusztán ez 50 millióba kerül. A legfelső emelet tantermei jelenleg beáznak. A szóban forgó est adományait a tető ideiglenes javítására kívánja fordítani a nagy múltú református közoktatási intézmény.
A díszterembeli koncerten fellépő művészek között találjuk majd az Egri Monika és Pertis Attila Liszt-díjas zongoraművészeket, Pitti Katalin Déryné-, Bartók–Pásztory Ditta-díjas énekművészt, Rásonyi Leila Magyar Köztársaság érdemkeresztjével kitüntetett hegedűművészt, a Cantoraes Ecclesiae rézfúvósegyüttest, valamint a gimnázium és kollégium énekkarát.
Jó néhány közismert Farkas Ferenc-mű – például a Stabat Mater – mellett Bartók, Kodály több opusa is fölcsendül az emlékesten.
Farkas Ferenc kompozíciói a Lónyayban
2005. 11. 29. 0:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!