Groteszk kígyóballada

T Á N C

Megint a táncpiacra dobtak egy cigány históriát, olyasféle konzumdarabot, amelyben mint a motolla, pörögnek a tiritarka szoknyák, forognak a botok a konya bajszú férfiak kezében, mindenki bosszút áll mindenkin és mindenkiért, szó esik egy szegről Jézus keresztjéből, meg egész népet sújtó átokról. Olyan darabot, amelyet a nem túl fantáziadús emberek „színes kavalkádként” szoktak jellemezni; s visszafogottan szétszedi a színházat az egzotikuméhes nyugati közönség, ha lemegy a függöny, ám rajtuk kívül senki – gondoltuk enerváltan a Nemzeti Táncszínház pénteki előadásán. De Juhász Zsolt, a Nomád szenvedély című táncmű rendező-koreográfusa becsapta a közönségét. Ilyen címből eleve nehéz jól kijönni, efféle szószerkezetek alatt szokták felpanaszolni mindazt a néprajzi és szociográfiai közhelyet, amelyet a közép-európai cigányság leginkább keresztként cipel a hátán évszázadok óta.
Az egyfelvonásos első felében a kommersz–Juhász meccs még az előbbi fölényes győzelmével kecsegtetett, ám a második menetben váratlan fordulattal a koreográfus kerekedett felül – vagyis nem történt más, csak hozta a formáját. Amikor végre lementek a „kavalkád”, a közhely tiszteletkörei, sötét atmoszférával, az abszurd iránti kellő tisztelettel és eltökéltséggel Juhász megint azt a témát kezdte boncolgatni, amelyet szinte minden munkájában: a törzsi világ belső rendjét, mitikus feszültségeit, spirituális drámáját. „Nem kellesz mégse, te cigány legény, / Bátyám kését mártja belém. / Menj és gyűjtsél kígyómérget, / Vele főzd meg az ebédet” – így buzdítja a cigány folklór szép szerelmi történetében, a Kígyóballadában a gyáva szerető a lányt, amikor az elutasítja őt. A Nomád szenvedély című darab nem pusztán a báty, a szerető és a lány viaskodását viszi színre, és a gyilkossággal a közösségi szabályrendszer végzetes megsértését, de Juhász Zsolt megmutatja azt is, ami fekete, fehér vagy vörös egy közösség lelkében – a ballada szellemével teljes összhangban.
„Cigányt” táncolni persze átkozottul nehéz. Nem cigány táncosnak megmutatni mindazt, ami elegáns, büszke, történelmi és egyszerre utánozhatatlanul könynyed a cigányság mozgáskultúrájában. A BM Duna Művészegyüttes rokonszenves, elszánt csapat, de még sem a stílus, sem a táncmű nincs igazán a lábukban. A mozdulatgroteszkek kidolgozása, a színészi munka táncszínházhoz méltó, a néptánc kissé esetlegesebb, összességében azonban méltán váltott ki a Nomád szenvedély viharos sikert hazai pályán is. Mármint mindaz, amiben se „nomád”, se „szenvedély” nem volt.
(Nomád szenvedély – Kígyóballada. BM Duna Művészegyüttes. Zene: Künstler Ágnes–Balogh József. Koreográfia: Kovács Norbert, Mihályi Gábor. Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt. Nemzeti Táncszínház, december 9.)