Bár a századelőn indult, Marc Chagall valójában a huszadik század korai éveit meghatározó avantgárd irányzatai közül egyikhez sem sorolható. Művészei azonban nem maradtak hatás nélkül a különféle izmusok követőinél: Chagall erősen meghatározta a szürrealizmus és az expresszionizmus képi világát, alkotói felfogását. Az Odüsszeiát élete utolsó éveiben, 1974– 76-ban készítette, némiképp saját sorsa vándorállomásai lenyomataként. Alakjai itt is, mint mindig, szimbolikusak, a figurák jelentése túlmutat az ábrázolt valóságon. Az orosz származású művész képeinek másik jellegzetessége, egyben munkái sajátos varázsának egyik kulcsa, hogy keveredik bennük a zsidó és a keresztény kultúra jelképi világa, ami a litográfiasorozat darabjaiban értelemszerűen kevésbé érhető tetten. Ám annál inkább jelen van az érett Chagall minden kifejezőeszközét felvillantó két festményen, a Zsidó tórával, illetve a Szerelmespár hegedűvel című alkotásban.
A Magyarországon látható Odüsszeia-litográfia pedáns pontossággal vezeti végig az szemlélőt az istenek gyűlésétől a békekötésig. Olykor a naiv festészet eszközeit súrolóan primitív megoldásokat alkalmazva kalauzol vissza a görög mítoszok világába, nem annyira azok tisztaságát, mint inkább az emberi lélek jelképekbe bújtatott titkait idézve. Maga a sorozat egészében szürrealisztikus, tértől és időtől függetlenül jeleníti meg Odüsszeusz kalandjait, illetve mindazt, amit Chagall e jeleneteken keresztül üzenni akar az emberi psziché mélyéről. Kiemelkedően izgalmas darabja a sorozatnak az Odüsszeusz sirámai, az Elpénor lelke, illetve az Odüsszeusz vagyok című nyomat. Külön említést érdemel a Pénelopé büsztjét ábrázoló portré, ez a kőnyomat díszíti a kiállítás minden tekintetben impozáns meghívóját is.
A tárlat pénteki megnyitójának érdekessége, hogy a képek mellett a zene is a sorsszerű bolyongást idézi, ugyanis részletek hangzanak el Terényi Ede Odüsszeia című monooperájából.
origo.hu
Szavaztak az olvasók: ez Magyar Péter legbotrányosabb kijelentése
