Röviden

MTI
2006. 01. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alföldi igazgató
Pályázat nélkül Alföldi Róbertet nevezte ki a fővárosi Bárka Színház új igazgatójának március 1-jétől a józsefvárosi önkormányzat. Az előző igazgató, Csányi János pénzügyi nehézségekre hivatkozva hagyta el a Bárkát. Alföldi elfogadta az önkormányzatnak a színház fenntartására szánt évi 60 millió forintos összegét, amihez évente kétmillió forint jön még hozzá. „Miután az egész szakma arról beszél, hogy Alföldi Róbert az egyetlen, akit a Bárka Színház társulata igazgatónak szeretne, felmerült a kérdés: kell-e egy cinikus pályáztatási eljárás ehhez” – indokolták a metódust. (MTI)

Pro Cultura Urbis
Lugosi Lugó László fotóművész, Szikora Tamás festőművész, Sebő Ferenc énekes és a MU Színház Egyesület vehette át a fővárosi önkormányzat Pro Cultura Urbis díjait tegnap a magyar kultúra napja alkalmából. Az elismeréseket Schiffer János főpolgármester-helyettes adta át. (MTI)

Óbudai hegyek alatt
Idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját az Óbudai Népzenei Iskola, amely az alkalomra tehetséges növendékeit bemutató lemezzel készült. Az „Óbudai hegyek alatt…” című album decemberben jelent meg, s ma este hat órakor az Óbudai Művelődési Központban élőben is megszólal az első lemezbemutató koncerten. (K. E. V.)

A Himnuszról
A Himnusz hazai nyelveken – néhány adalék fordításainak történetéhez címmel Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész tart előadást ma négy órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (M. G.)

Nagy László-est
Nagy László-estet tartanak ma hat órától a Polgárok Házában (VIII., Visi Imre u. 6.). Verset mond Mohai Gábor, zenél Juhász Zoltán és Sáringer Kálmán. (G. M.)

Spanyol filmek
Mától 29-ig öt kortárs spanyol film látható az Örökmozgó moziban. Antonio Dyaz munkái közül kettőt vetítenek (Off, Sex), a harmadik film Jorge Nebra alkotása, a Hajnal Havannában. A formabontó művek mellett két hagyományos műfajú munkát válogattak be: egy vígjátékot (A bankrablás nagy öregjei) és a Csipkerózsikákat. (N. M.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.