Szükségállapotban a magyar kultúra

Régi és új: Bozóki András kulturális miniszter a 2002 óta regnáló elnököt, Harsányi Lászlót nevezte ki január elsejétől a független állami pénzalappá visszaalakuló Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökévé. Helyet ugye mégsem cserélhetnek – tréfálkozhat, akinek kedve van hozzá. A kinevezés négy évre szól, így valószínűsíthető, hogy az 1995–2002 között a Szonda Ipsost igazgató, pártsemlegességgel még jóakarattal sem jellemezhető elnök a választások előtt néhány hónappal kényelmesen körülbástyázhatja magát és „katonáit” a magyar kultúra egyik legfontosabb hídfőállásán.

A Harsányi László vezette alapprogrammal az elmúlt hónapokban kevesen rokonszenveztek. Talán senki. És hibás volna ezt pusztán a tartalék-, majd maradványképzési kötelezettség miatti zárolásokra fogni. A hazai kulturális élet szereplői nyár óta szünet nélkül kopogtattak az NKA ajtaján. Az NKA bűne nem pusztán az volt, hogy nem volt pénze, hanem hogy ígért, ám nem adott; hogy szerződéseket íratott alá, ám az abban foglalt összegek hosszú ideig nem érkeztek meg. A pályázók pályáztak, hogy rendezvényeiket megtarthassák, a felújításokat befejezhessék, hogy kiadványaikhoz elegendő támogatást szerezzenek. Azért, hogy működhessenek. Pályáztak, nyertek, tervezni kezdtek, majd jött a pofon: a súlyos maradványképzésre kötelezett alapprogram elzárta a csapokat. Beállt a kulturális szükségállapot, a szükségállapotban pedig még azok az intézmény- vagy egyesületi vezetők is szívesen nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek, akik a bőség idején valamiért nem szoktak; nyilatkozatuk szűkszavú volt, keserű, indulatos. És hírek szállingóztak arról, hogy Harsányi László még a szükségállapotban is valóra kívánja váltani az NKA reformját, hogy az apparátus – az önmagát túlbonyolító bürokrácia – leegyszerűsítése címén szakmai kollégiumokat, kuratóriumokat vonjon össze. A leegyszerűsítés kezdődött az NKA logójának lecserélésével. Az Élet és Irodalomban Boros Géza akkor így írt erről: „A széles körben ismert logók közé tartozik a Nemzeti Kulturális Alapprogram jelképe, amely az elmúlt tíz évben kiadványok tízezreinek impresszumában szerepelt. Ovális alakú ábrában egy tizenkét ágú életfa motívum szerepel, a fa törzsén a magyar címer látható, a fa koronáját az Európai Uniót jelképező tizenkét csillag veszi körbe. A Molnár Eszter grafikusművész tervezte logó kissé konzervatívízű, ám mára a használat révén patinázódott. Úgy tűnik azonban, hogy ez a fa sem bír tartósan gyökeret ereszteni, s egy folyamatban lévő arculatváltás részeként ismét lecserélik. Hivatalosan még hatályban van, de az intézmény honlapjáról már egy új – kisbetűkből álló, neutrális jelentésű – logó tölthető le, amelyhez különösebb szimbolika nem társítható.” Az NKA tehát neutrális, különösebb szimbolikával nem társítható logót kapott, olyat, amilyet a minisztériumaink 2002 kora nyarán. Tudjuk, megszoktuk, a címer, a nemzeti trikolór, a nemzeti örökség zavaros képzettársításokra késztet.
Az alapprogram reformjának legnagyobb vihart kavaró lépése a kollégiumok összevonása lett volna. Lapunkban heteken keresztül megszólalhattak az összevonandó levéltárak, könyvtárak, a filmesek, fotósok, képző- és iparművészek, a kórusok, versmondók, a művészmozisok, a zenészek és előadóművészek érdekszervezeteinek vezetői, az irodalmi folyóiratok szerkesztői, a fesztiválok szervezői, akik egyöntetűen kijelentették: az NKA vezetése és a minisztérium egyszerűen nem kíváncsi a kulturális szakma véleményére, többszöri megkeresésükre sem válaszol, holott ők, a kultúra sokszínűségének biztosítói az NKA elhamarkodott átalakítási tervezete miatt jogosan féltik, amit létrehoztak, és létre kívánnak hozni. Akadt baloldali intézményvezető, aki az idei Sziget Fesztiválon szervezett fórum után – no nem lapunknak, hanem csak úgy, bajusz alatt, de mégis fülünkbe – elmorogta, hogy ilyen rombolás, az értékek ilyen mértékű figyelembe nem vétele már rég volt a hazai kultúrában, ezért ő szavazni sem megy többé, hiszen balra minek, jobbra meg… azt azért mégsem.
Az alkotáshoz a tehetségen kívül rend kell. A tervezéshez garancia. Alkotni, tervezni teljes bizonytalanságban a legnagyobb fanatikusoknak is nehéz. És kár abba kapaszkodni, hogy kinek a neve marad majd meg a kultúrtörténetben.
A nyílt levelek és a sajtó egy részének pimaszsága, hogy szót mert adni az érdekvédőknek, odáig vezetett, hogy a kulturális kormányzat „egyelőre” (a választásokig?) elállt a kollégiumi szerkezet megváltoztatásától. A kultúra részben fellélegezhetett. Bár a beígért támogatások még mindig nem, vagy csak egészen lassan kezdtek szivárogni, úgy tűnt, fel lehet oldani a szükségállapotot. Már csak „amolyan kisebb” zavargások adódtak: például az irodalmifolyóirat-pályázat önkényes megváltoztatásának hírére. A szakkollégiumot az NKA bizottsága arra kötelezte: az igényelt összegek nyolcvan százalékát ítélje meg a támogatásért folyamodó lapoknak – ráadásul jóval kevesebb jutott idén a folyóiratok támogatására, mint tavaly –, így felmerült, hogy a kisebb folyóiratok meg is szűnhetnek. Nem sokkal később a fesztiválszövetség zavarosnak, szakmaiatlannak és improvizatívnak minősítette az NKA új, kiemelt kulturális események kollégiumának pályázatát.
Az már nem is okozott meglepetést, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) októberben megállapította, hogy nem kellő hatékonysággal és nem átlátható módon működik az NKA. Megállapította, hogy a támogatási döntéseknél „a több nyertes pályázó – alacsonyabb támogatási összeg” elve érvényesült, amely elaprózott, nem kellően koncentrált támogatási rendszert jelent. A számvevők szerint ebben visszatükröződik a kulturális finanszírozási stratégia hiánya.
Az NKA alappá való visszaalakításának szándékát a miniszter és az elnök legtöbbször azzal magyarázta, hogy az alapprogram nehéz helyzete abból adódik, hogy minisztériumi költségvetési fejezetként súlyosan érinthetik az idei maradványképzéshez hasonló elvonások. Nem árt azonban tudni, hogy – mint azt Halász János, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke számtalanszor elmondta –, az alapprogram az elmúlt években végig alapként működött, és 2005-ben, éppen a balliberális kormányzat sújtotta ilyen mértékű maradványképzéssel. Végül a kulturális bizottság – bár kilenc ellenzéki tagja nemmel szavazott – támogatta a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló törvény módosítását. Elhárultak az akadályok, és a január elsejétől újból független pénzalapként működő NKA elnöke továbbra is a dolgát érzékelhetően kiválóan végző Harsányi László maradhatott.
Magyar kulturális stratégia továbbra sincs. Adósságspirálba űzött művészek vannak, ellehetetlenülő egyesületek vannak, rezsiköltségekkel bajlódó érdekvédelmi szervezetek vannak, és megszállottak, akik ilyen viszonyok között is végzik a dolgukat, és az ő vállukon pihen a kultúra. És vannak, akik továbbra is pályáznak, leveleket írnak, kopogtatnak, tiltakoznak. A régi és új Harsányi pedig Bozóki András segítségével sokáig hallgathat jellegzetesen cinikus mosolyával és balliberális fegyverhordozóival a hídfőállásán. Odafenn, az NKA ormain. Az elnök, akiből nem lett miniszter, s aki most azt a kisbetűs, neutrális alapot vezeti, amelyhez különösebb szimbolika nem társítható.

---