Pályázat

R O M T Á R

Brém-Nagy Ferenc
2006. 02. 23. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régóta motoszkál bennem, hogy a rendszerváltás után kialakult pályázati-pályáztatási szisztéma és gyakorlat lényegében az ezredforduló egyik nagy magyar szemfényvesztési akciója. Illúzió a szó szórakoztatóipari értelmében, amikor a publikum elhiszi, vagy úgy tesz, mintha elhinné a színpadi látszatot, miközben pontosan tudja, a valóság egészen más.
Mert mi lenne a lényege elméletben ennek a rendszernek? Nos, röviden annyi, hogy bizonyos közpénzekből a megvalósulásra legérdemesebb dolgok legyenek finanszírozva, s hogy melyek azok, azt – ellentétben a diktatúra idejével – ne egy szűk csoport ilyen-olyan szempontjai döntsék el. Nem is lenne ezzel baj, amennyiben a döntési joggal megbízott grémiumok tagjainak természetes elköteleződéseit szigorúan vett és számon is kért összeférhetetlenségi szabályok iktatnák ki a rendszerből, illetve döntéseikért utólagos elszámolással tartoznának. Elmélet és gyakorlat, ahogyan nálunk oly sok esetben, itt sem fedi egymást. És ez csak az egyik része problémának. A másik a struktúra, a lebonyolítási mód.
Nemrég például a kezembe került egy ORTT-pályázat űrlapja, melyen tévéműsorok gyártására lehetett aspirálni. A mintegy huszonöt oldalas dokumentum majd felét azoknak a kritériumok a felsorolása tette ki, amelyeknek meg kellett felelni a pályázónak ahhoz, hogy egyáltalán elindulhasson a versenyen. Többször kezdődött újra az abc, hogy egyáltalán fel tudják sorolni őket. Hamar kiderült, hogy maga a kiírás alapvetően két részre osztja az indulókat: azokra, akik teljesíteni tudják a meglehetősen nagy apparátus mozgatását igénylő feltételeket, és azokra, akik nem. Elmondható, olyan szűrő ez, ahol nem számít a megvalósítandó mű, a fontos, hogy a pályázó megfelelő adminisztrációs bázissal rendelkezzen. Ezután már csak reménykedni lehet benne, hogy műsorötlete is van. Igaz, a pályázati kiírásban ez tulajdonképpen másodrendű szempont. S hogy mi vész el az ilyen pályázatok „eredményeképpen”? Talán sosem tudjuk meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.